Jelenlegi hely

Emlékhelyek Napja Debrecenben

Gazdag programokkal várja augusztus utolsó szombatján a látogatókat jónéhány debreceni helyszín is az Emlékhelyek Napján. A programok között szerepel Abigél, a Verestorony, orgonaszó és belvárosi séta is.

A Nemzeti Örökség Intézete minden évben megrendezi az Emlékhelyek Napját, hagyományosan május második szombatján. Idén azonban a koronavírus-járvány miatt augusztus végére, a mohácsi csata évfordulójára helyezték át.

Az országos programsorozat célja immáron ötödik alkalommal, hogy felhívja a figyelmet hazánk nemzeti és történelmi emlékhelyeire, kulturális örökségére. Az Emlékhelyek Napján - mely így idén augusztus 29-én (szombaton) kerül megrendezésre - minden intézmény színes programokkal és különböző kedvezményekkel várja a családokat, érdeklődőket.

A részletes és országos programok a rendezvény weboldalán ITT nézhetőek meg.

A debreceni helyszínek: Debreceni Református Nagytemplom, Debreceni Református Kollégium Múzeuma és Szabó Magda Emlékház programjai

Debreceni Református Nagytemplom

  • 9:00 - 10:30 A Kálvinista Róma temploma – Ingyenes tárlatvezetés
  • 10:00 – 11:00 „Összetartozunk” – Családi élménypedagógiai foglalkozás
  • 12:00 – 12:30  Déli orgonazene
  • 13:00 – 14:30 A Kálvinista Róma temploma – Ingyenes tárlatvezetés
Nyitva tartás: 9-15 óra; Belépőjegyek árai: egységesen 500ft/fő (6 év alatt ingyenes); www.nagytemplom.hu

Debreceni Református Kollégium

  • 10:00 Debrecen, a reformáció városa – művelődéstörténeti vezetés. Gyülekező a múzeumi pénztárnál.
  • 14:00 Séta a Debreceni Református Kollégiumban, a Nagytemplomban és a Verestoronyban. Gyülekező a múzeumi pénztárnál.
    14:00 English Language Guided Tour in the Reformed College of Debrecen.

A sétákon való részvételhez előzetes regisztráció szükséges: tkovacs@silver.drk.hu

Nyitva tartás: 10-16 óra; Belépőjegyek árai: gyermek 400ft/fő, felnőtt 500ft/fő; www.silver.drk.hu

Szabó Magda Emlékház

  • 10:00-11:00 "Láthatatlan kötél" - Szabó Magda legismertebb, az Abigél című ifjúsági regényének világába nyerhetnek az érdeklődők bepillantást egy különleges, élő interpretációval egybekötött tárlatvezetésen.
    Előzetes regisztráció szükséges! Bejelentkezés: emlekhaz@silver.drk.hu
  • 15:00-16:00 Szabó Magda belvárosi séta - A sétán Szabó Magda Debrecene elevenedik meg. A regényeiben megjelenő emblematikus épületeket látogatjuk meg.
Nyitva tartás: 10-16 óra; Belépőjegyek árai: egységesen 500ft/fő; szabomagda.drk.hu

ADL - Debrecenimami

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.
A szívünk nem felejt - mi se feledkezzünk meg róla!

A szívünk nem felejt - mi se feledkezzünk meg róla!

Szeptember 29-én a világ minden táján a szív egészségére hívják fel a figyelmet. A Szív világnapja jó alkalom arra, hogy megálljunk egy pillanatra, és átgondoljuk: vajon mi mindent tehetünk saját szívünkért és szeretteink szívének egészségéért. A szív nemcsak a test motorja, hanem életünk, energiánk és mindennapi aktivitásunk alapja.
Tiszta Hegyek Napja – Miért fontos, és mit tehetünk mi?

Tiszta Hegyek Napja – Miért fontos, és mit tehetünk mi?

Szeptember 26-án világszerte a Tiszta Hegyek Napját ünnepeljük. Ez a nap arra emlékeztet minket, hogy a hegyvidéki környezet nemcsak gyönyörű és lenyűgöző, hanem sérülékeny is. A hegyek ökoszisztémái kiemelten fontosak: innen ered az ivóvíz jelentős része, otthont adnak ritka növényeknek és állatoknak, és pihenést, feltöltődést nyújtanak az emberek millióinak.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére