Jelenlegi hely

Gördeszkán a Vojtina

Az idei Deszka Fesztivál  a hatodik alkalom, mikor a kortárs magyar bábelőadások is megjelennek a kínálatban, ez a GÖRDESZKA. A Vojtinán kívül az ország minden tájáról képviselik magukat a bábszínházak.

Tizenharmadik alkalommal rendezi meg a Csokonai Színház a kortárs magyar drámák seregszemléjét, a "DESZKÁT" 2019. március 29. és április 6. között. Az idei fesztiválon hatodik alkalommal jelentkezik a kortárs magyar szerzők gyermek és ifjúsági előadásait bemutató GÖRDESZKA elnevezésű szekció, melynek keretében az idén tíz előadással találkozhatnak a nézők, közülük négy színházi nevelési előadás lesz. Bábszínházunk a Pimpáré és Vakvarjúcska című bábelőadásával szerepel a programban, valamint egy gyerekelőadásnak is helyet ad.

A Vojtina Bábszínházon kívül több Bábszínház is képviselteti magát az eseményen. Így aki kedveli ezt a műfajt, ezekből az előadásokból csemegézhet:

 

Előadás címe

Előadás helyszíne

Előadó társulat

03.30. szombat
10.00 óra

Hogyan fogjunk csillagot?

Csokonai Színház
Nagyszínpad

Ciróka Bábszínház
Kecskemét

03.31. vasárnap
18.30 óra

wonder-full avagy NÓRA
Csodaországban

Déri Múzeum
Díszterem

Barboncás Társulat
Szeged

04.01. hétfő
10.00 óra

Pimpáré és Vakvarjúcska

Vojtina Bábszínház
Színházterem

Vojtina Bábszínház
Debrecen

04.02. kedd
14.00 és
16.30 óra

Hamupipőke

Csokonai Színház
Nagyszínpad

Vaskakas Bábszínház
Győr

04.05. péntek
9.00 óra

Stop
(osztálytermi színházi nevelési előadás)

Horváth Árpád Stúdiószínház

Harlekin Bábszínház és az Egri Kulturális és Művészeti Központprodukciója
Eger

04.06. szombat
10.00 óra

A császár új ruhája

Vojtina Bábszínház
Színházterem

Mesebolt Bábszínház
Szombathely

 

Az előadásokról bővebb információ a csokonaiszinhaz.hu/deszka weboldalon található.
Jegyek elővételben a Csokonai Színház jegypénztárában, valamint az előadások kezdete előtt a helyszíneken is válthatóak.
Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Az esti órák határozzák meg a másnap hangulatát. Ha kapkodással, képernyővel és feszültséggel zárul a nap, az alvás is nyugtalanabb lesz. Ha viszont kiszámítható, szeretetteljes ritmusban érkezik meg az este, az egész család nyugodtabban pihen. A jó hír: a közös alvási rutin nem bonyolult. Nem tökéletesség kell hozzá, hanem következetesség.
Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Az év eleje a nagy fogadalmak időszaka, ilyenkor még mindenki lelkesen veti bele magát a mozgásba vagy igyekszik kialakítani egészségesebb szokásokat.
Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

A farsangi jelmeznek nem kell bonyolultnak lennie ahhoz, hogy látványos és szerethető legyen. A képeken látható jelmezek közös titka az egyszerű poncsó-fazon: kevés szabás, minimális varrás, maximális hatás. Ez az a forma, amit akár egy délután alatt is el lehet készíteni, és a gyerekek imádják, mert kényelmes, szabad benne mozogni. Nem drága, nem műszálas, nem egyszer-hordós megoldás, hanem fenntartható, újrahasznosítható és egyedi. Most nézzük a konkrétumokat.
Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Egy pillanatnyi meggondolatlanság miatt akár a jövőd is tönkremehet. Tippek és tanácsok, mit kell és érdemes ilyenkor tenni.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére