Jelenlegi hely

Aranyláz Debrecenben! Irány a Déri!

Izgalmasnak ígérkezik a hamarosan nyíló kiállítás. Megérkezett a Déri Múzeumba az  Ősi arany- és ezüstkincsek Romániából  c. kiállítás több mint ezer darabja.

A Déri Múzeum, a bukaresti Román Nemzeti Történeti Múzeum szervezésében kiállítást rendez a Románia területén a 19-20. században előkerült, az őskortól a korai középkorig származó arany és ezüstkincsekből. Ilyen nagyságrendű kiállítás utaztatása mindkét állam, Magyarország és Románia múzeumi történetében is példátlan.

         Az „Aurul și argintul antic al României”, azaz Ősi arany- és ezüstkincsek Romániából  c. kiállítás  - 31 romániai megyei múzeum kincseiből - 2013. decemberében nyílt meg először Bukarestben, majd bemutatták a projektben résztvevő múzeumok egy részében is. A „megatárlaton” látható tárgyak zömét szigorúan őrzött és védett trezorokban tárolták, eddig soha nem kerültek a nagyközönség elé. Ilyen jelentőségű és értékű külföldi kiállítási anyag eddig egyetlen magyar vidéki múzeumba sem érkezett, az esemény jelentősége így messze túlmutat a lokális, vagy regionális szinten. A kiállításban szereplő tárgyak, leletegyüttesek Magyarország, a Kárpát-medence, sőt Európa ős- és kora történetének olyan kiemelkedő emlékei és forrásai, melyek jelentős része eddig nem hagyta el Románia területét.

A kiállítás rendezése úgy vált lehetővé, hogy a tárgyak összértékére, több tízmilliárd forintra, mind a román kormány, mind Magyarország kormánya állami garanciát vállalt.

Az összesen 1065 tárgyat számláló kiállítás a Déri Múzeum Zoltai Termében, Galériájában és Kupolatermében kap helyet. A kincseket 2017. július 11-től október 15-ig csodálhatják meg a látogatók.

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére