Jelenlegi hely

Virágozz velünk!

Anyák napi virág-örökbefogadás a Debrecenimamival

„Ébresztem a napot,
Hogy ma szebben keljen.
Édesanyám felett
Arany fénye lengjen!
 
Ébresztem a kertet,
Minden fának ágát,
Bontsa ki érette,
Legszebbik virágát!”

(Ámon Ágnes)

ANYÁK NAPI VIRÁG ÖRÖKBEFOGADÁS

 Ünnepeljünk együtt Anyák napján, mutassuk meg az Anyaság és a gyermeknevelés fontosságát!

A gyerekek örökbe fogadhatnak egy-egy virágpalántát jelképes ajándékul Édesanyjuknak vagy Nagymamájuknak. Az örökbefogadott virágot egy névre szóló, szívecskés táblával jelölhetik meg. A kis virágörökbefogadók emléklapot kapnak. 

Szervező: Imami Egyesület és a debrecen.imami.hu családi portál

Az esemény helyszíne: Debrecen, Új Városháza épülete előtt

Időpont: 2017. május 7. (vasárnap) 9:00-11:30 

Gyülekező, táblák átvétele 9 órától.
Megnyitó, a táblák elhelyezése  9.30-tól
Közben táncos műsor a Debreceni Népi Együttessel
 

Az esemény ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A regisztrációval tudod igényelni a szívecskés táblát, melyet a rendezvény napján, a helyszínen 9 órától vehetsz át. 

Regisztrálni 2017. május 5-ig (péntek) 18.00 óráig lehet.  
 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

A farsangi időszak mára főként a gyerekek mulatságáról szól. Ehhez a vidám ünnephez gyűjtöttük össze a legjobb farsangi dalokat és mondókákat, melyek garantáltan feldobják a hangulatot, és még emlékezetesebbé teszik a közös pillanatokat!
7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

Tudtad, hogy a farsang nemcsak mulatságról, hanem ma már furcsa hagyományokról is szólt? A vízkereszttől húshagyókeddig tartó időszak tele van különös, ma már szinte elfeledett népszokásokkal. Egyes hagyományok vidámak, mások meghökkentőek – nézzük, hányat ismersz közülük!
Vízkeresztől a farsang farkáig - népszokások és babonák

Vízkeresztől a farsang farkáig - népszokások és babonák

Ez a régies kifejezés tulajdonképpen a farsang vasárnaptól húshagyó keddig tartó három utolsó farsangi napra, a farsangi időszak végére vonatkozik. Izgalmas, mulatságokkal, babonákkal, különleges népszokásokkal teli időszak.
5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

Ha igazán egyedi és személyre szabott Valentin-napi ajándékot szeretnél, akkor érdemes olyat választani, ami nemcsak különleges, hanem érzelmileg is jelentőségteljes.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére