Jelenlegi hely

Téglás látnivalói

Hajdúhadházi kistérség
Hajdúhadházi járás
Megközelíthetősége: a település autóval, és tömegközlekedési eszközökkel (vonat, autóbusz, teher-, és személy gépjármű) egyaránt könnyen megközelíthető. Elérhetőség: érinti a várost a 4. sz. főútvonal, az M3-as autópálya fel és lehajtója csupán 15 km távolságra található nyugati és északi irányban egyaránt, valamint a Budapest–Záhony nemzetközi vasútvonal.

DEGENFELD-KASTÉLY 

Téglás, Úttörő utca 15.
Tel.: +52/384-312

A város központjában található kastélyt és udvarházat a múlt század elején Bek Pál építtette a nagyközség lakott területének határán egy enyhén kiemelkedő magaslaton. Bár a XX. század során sokat vesztett jellegéből, de látványa ma is lenyűgöző, kovácsoltvas díszítményei, kovácsoltvas oszlopaival. A XVIII. és a XIX. században igen élénk szellemi élet folyt a kastélyban. Gyakori vendég volt itt Kazinczy, Kölcsey, és Csokonai is. 

A kastélyt körülvevő angolkertet gróf Dégenfeld Gusztáv alakíttatta ki a 19. század végén. A kert 1953 óta természetvédelem alatt áll. A kert érdekessége, hogy a külföldről hozatott különleges fafajtákat a Nyírség őshonos fái közé telepítette így tulajdonképpen botanikus kertet alakított ki. A 131 hektár kiterjedésű terület fő jellemzője az őshonos kocsányos tölgyes, de összesen mintegy 60 fafajtát találhatunk itt, pl. az amerikai vagy feketediót, ezüsthársfát, jegenyefenyőt, óriás olasz nyárfát, platánféléket, tulipánfát, vasfát, s különböző cserjeféléket, mint fagyalt, gyöngycserjét, sóskaborbolyát. A kastélykert északi felén nagyszerű üvegház állt 3.000 fajta különböző éghajlatú növényekkel telve, keletnek halastó, amelynek vize az udvari szökőkutat látta el vízzel. A 2010-es nagy vihar nem kímélte a kastélyparkot sem, az értékes növények több mint fele elpusztult. 

GÖRÖG KATOLIKUS TEMPLOM

Téglás, Dózsa Gy. u. 19.
Tel.: +52/384-530

A görögkereszt alaprajzú, a bizánci építészet hagyományait idéző épületet 1997-ben szentelték fel. A görög katolikus egyházközség Tégláson 1956-ban alakult meg. 

REFORMÁTUS TEMPLOM

Téglás, Kossuth L. u. 70.
Tel.:+52/583-111 

A mai, késő barokk templomot, a korábbi négy elődje lebontása után 1783-86 között építette Rachbauer József debreceni kőművesmester. Tornya 1792-ben készült el. Magassága kb. 30m. A déli előteret 1863-ban kapta. Orgonáját 1866-ban Textoris Mátyás építtette. A templomot 1977-re teljesen felújították. Berendezése XIX. századi iparművészeti remek. 2010. június 14-i tornádó erejű szélvihar az épület tetejének bádog héjazatát lesodorta, melyet azóta helyre állítottak, az épület nagyon szép cserépfedést kapott. A templom belső felújítást 2012-ben végzik el. 

RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOM

Téglás, Kossuth L u. 64. 

HELYTÖRTÉNETI KIÁLLÍTÓTEREM 

Téglás, Pozsár Gyula u. 3.
Tel: +52/384-312
Nyitva tartás szezonban: I.01.-XII.31.: csak előzetes bejelentkezéssel.

 

 

www.teglas.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.
Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

A tavasz első hírnökei, a hóvirág, a krókusz, a tőzike, a nárcisz után előbújtak lila színben pompázó és illatos ibolyák is. Az ibolya azon túl, hogy ehető növény, jótékony hatással van az emberi szervezetre. 
Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére