Jelenlegi hely

Szentpéterszeg látnivalói

Berettyóújfalui kistérség
Berettyóújfalui járás
Megközelíthetősége: a 4-es útról Püspökladánynál rátérünk a 42-es útra, majd Berettyóújfaluig autózunk, onnan már csak néhány km a Pocsaj felé vezető úton.

TÁJHÁZ

Szentpéterszeg, Dózsa György utca 1.
Napközben látogatható!

Az épületben található minden bútor és berendezés az eredeti állapotában tekinthető meg, mint például a jellegzetes parasztkonyha helyiség. Az agyagföldből készült vertfalú zsellérház a múlt század elején épült, egyszerű nyeregtetős, csonkakontyos nádfedeles, háromosztatú ház, kemencével, korban és stílusban.

TÁJHÁZ

Szentpéterszeg, Nép utca 

REFORMÁTUS TEMPLOMSzentpéterszeg, Kossuth utca 

A jelenlegi, északkelet-délnyugati tengelyű, késő barokk templomot 1787-90 között építették fel.1834-ben új toronysisakot kapott, de miután az is hamarosan elavult, 1862-ben új, bádoggal fedett torony tetőt készítettek. 1899-ben a felújítással együtt készült el belső berendezése is. 1933-ban és a 80-as években renoválták. 

IV BÉLA SZOBRA 

A Szentpéterszegi barokk stílusú református templom előtt áll IV Béla királyunk egészalakos bronzszobra, mely Magyarországon máig az egyetlen ilyen alkotás. IV Béla Árpád-házi király 1206-tól 1270-ig Magyarország uralkodója volt. Az ő nevéhez fűződik a tatárjárás utáni ország újra építése, ezért a második honalapítóként is tekinthetünk rá.
A Győrfi Lajos szobrászművész alkotása 2000-ben a millenium alkalmából lett községünkben állítva. 

HORGÁSZTÓ 

A helyi horgásztó a falu egyik legkedveltebb kikapcsolódási helye, amely a nap bármely pillanatában a horgászok rendelkezésre áll. A horgászáshoz napijegy váltása szükséges, amelyet a Szentpéterszegi Horgász Egyesülettől lehet megvásárolni az ide látogató turistáknak és helybelieknek egyaránt.
A horgásztó mellett egy jurta és két fedett ülőhelyiség is rendelkezésre áll azok számára, akik esetleg a helyszínen szeretnék elfogyasztani a kifogott halakat. A jurta víz és villany közművekkel el van látva. A tónál minden lehetőség adott egy esetleges bográcsozáshoz vagy szalonna sütéshez, így ez egy remek családi program is lehet az idelátogatók számára. A sátorozáshoz is kiváló körülmények állnak rendelkezésre a táborozni vágyóknak.

 

www.szentpeterszeg.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

A kisgyerekes ruhatár egy külön világ. A darabok gyorsan cserélődnek, mégis közben meglepően gyorsan el is használódnak. Egy body, amit pár hete vettél, már foltos. Egy nadrág térde elvékonyodott, pedig még bőven hordható lenne.Ilyenkor nem az a legjobb döntés, hogy kidobjuk. Ezek a ruhák nagyon jól javíthatók – ráadásul egy kis átalakítással még jópofábbak is lehetnek, mint új korukban.
"Elfogyott a gyömbérszörp?"

"Elfogyott a gyömbérszörp?"

A gyömbérszörpről először a 90-es években hallottam, a Hupikék törpikék egyik „dalában”. Igaz, akkoriban a gyömbér még nem volt mindennapos vendég a boltok zöldséges pultján. Aztán ahogy egyre könnyebben hozzáférhetővé vált, úgy kedveltem meg én is egyre jobban.
Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Május végén és június elején országszerte virágzik a bodza, amely nemcsak az utak mentén és erdőszéleken illatozik, hanem igazi konyhai és házipatikai kincs is. Sokan ilyenkor indulnak kosárral bodzát szedni, hiszen néhány marék virágból egész évre elegendő szörp, tea vagy akár különleges finomság készülhet.
Május 1 - A májusfa ünnepe

Május 1 - A májusfa ünnepe

Falvainkban az elmúlt években újra divatba jött a májusfa állítás. Tudjátok, mit jelnet?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére