Jelenlegi hely

Fulladásveszélyes csecsemő- és kisgyermek ruhák

34 vizsgált termékből 29 megbukott a laboratórium vizsgálatán!

Fodros szoknyák, csillogó-villogó pólók és cipők. Gyerekruhákat, illetve gyermek lábbeliket vizsgáltak a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szakemberei. Több száz ruhát ellenőriztek országszerte az üzletekben, ezen túl laboratóriumi vizsgálatot is végeztek. A mintavételezett termékek 86,3 százaléka a Mechanikai és Villamos laboratórium tesztjén megbukott. A legtöbb probléma a könnyen leváló díszekkel, strasszokkal volt, de olyan cipőket is találtak a szakemberek, amelyek a nem megfelelő kialakítás miatt károsak lehetnek az egészségre, deformálhatják a gyerekek lábát. A vizsgált termékek egy része a Távol-Keletről érkezett, de több, Törökországban gyártott ruha is fennakadt a vizsgálaton, ami újdonság az előző évekhez képest.

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság évek óta ellenőrzi a gyermekeknek készült ruhákat, az elmúlt években több száz balesetveszélyes, vagy egészségre káros gyermekruhát vont ki a hatóság a forgalomból.  Az idei vizsgálat azokra a ruhákra és gyerekcipőkre terjedt ki, amelyek a 3 év alatti gyermekeknek készültek. Az ellenőrzés két részből állt, a szakemberek egyrészt az üzletben ellenőrizték, hogy a csecsemő- és kisgyermekruhák megfelelnek-e a szabvány biztonságossági előírásainak. Például, hogy a nyak és a derékrészen lévő zsinórok kialakításai megfelelőek-e. A vizsgálat másik része pedig azokra a 3 év alatti kisgyermekek részére szánt termékekre terjedt ki, amelyeken apró díszek, gyöngyök, flitterek voltak. Ezeket a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált Mechanikai és Villamos Laboratóriumában vizsgálták meg a szakemberek. Mivel a 3 év alatti kisgyermekek még szinte mindent a szájukba vesznek, megkóstolnak, a helytelenül rögzített díszek könnyen leválhatnak, ezért akár fulladást is okozhatnak.

Tekintse meg a gyermeruha húzóvizsgálatáról készült laboratóriumi felvételt!

A Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikáján a szakemberek véleménye szerint a gyerekek a ruháikra varrt vagy ragasztott díszítéseket, flittereket, strasszokat, gyöngyöket könnyen leszedhetik, a szájukba vehetik és ezek az apró elemek a légutakba kerülve fulladásveszélyt jelenthetnek. Komoly veszélyforrás lehet egy gyermekruhán olyan biztosítótű is, amely ki tud nyílni, ebben az esetben a szúrásveszély és a lenyelés kockázatára is nagy. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság ilyen ruhadarabot is talált a vizsgálat során.

Mindez nem jelenti azt, hogy a kisgyermekeknek készült ruhákat nem lehet dísszítéssel ellátni. Az az elvárás, hogy ezek az apró strasszok, gyöngyök, szegecsek megfelelően legyenek a ruhákra rögzítve. Ezt vizsgálta a Mechanikai és Villamos Laboratórium 34-féle terméknél (211 db/pár). A vizsgált termékekből 29 (182 db/pár) (86,3%) esetében az apró díszítések – strasszok, gyöngyök, szegecsek stb. – a ruháról igen kis erő hatására leváltak, ezzel használatuk a fulladásveszély miatt súlyos kockázatot jelenthet.

A mintavételezett 17–féle gyermekruha közül 2 termék megfelelt a biztonságossági követelményeknek,  15 termék esetében állapították meg a szakemberek, hogy fulladásveszélyt jelentenek a gyermekek számára, a nem megfelelően rögzített díszítések. Két termékről pedig az is kiderült, hogy azok balesetveszélyesek is lehetnek, mert a megengedettnél hosszabb öv van rajtuk, ami könnyen beakadhat viselés közben.

A vizsgált 17 pár gyermekcipő közül 3 pár megfelelt a biztonságossági követelményeknek. 14 pár lábbeli a könnyen leváló díszítés miatt szintén a fulladásveszély miatt nem biztonságos. 

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Piacfelügyeleti Főosztálya a cipők esetében a díszítésen túl a kialakításukat is vizsgálta. Elsősorban az orrformát, a talp hajlékonyságát, valamint az orrmerevítő és a kéreg tartósságát vizsgálta, mert ezek mind fontosak ahhoz, hogy a gyermek lába egészségesen fejlődjön. A keskeny orr-rész, valamint a túl kemény és merev talpszerkezet, illetve a merevítő elemek hiánya lábbetegségeket okozhatnak, súlyosabb esetben akár a gyermekláb deformációjához is vezethetnek. Nem megfelelő formakialakítást, merev, kemény járótalpat, 2 pár gyerekcipőnél kifogásoltak a szakemberek, mivel viselésük egészségkárosító hatású lehet.


A laboratóriumi vizsgálatok befejeződtek, de az üzletekben az ellenőrzés folytatódik.


A vizsgált termékek listája itt olvasható:

Gyermekruhák: http://www.nfh.hu/sites/default/files/gyermekruhak_tablazat.pdf

Gyermek lábbelik: http://www.nfh.hu/sites/default/files/gyermek_labbelik_tablazat.pdf

 

A vizsgálatról készült videó pedig itt található:

https://youtu.be/D6unLRQvnNo

 

Forrás: nfh.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére