Jelenlegi hely

Programok Debrecenben a Házasság hete alkalmából

Mit jelent ma a hűség? Korlát vagy ajándék, teher vagy felszabadító erő? A Házasság Hetében 2026. február 8 -15. istentiszteleteken, beszélgetéseken, filmklubon és közösségi alkalmakon keresztül együtt keressük a választ a fenti kérdésekre.

Ma már négy kontinens 21 országában ünneplik, Magyarországon pedig 2008 óta valósul meg a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával. Nyíltan beszél a házasság örömeiről és kihívásairól, gyakorlati, lelki és tudományos szempontból is támogatva a házaspárokat és a házasulandókat. A házasság a feltétel nélküli szeretet, a hűség és a megbocsátás terepe két, egymás mellett elköteleződő ember számára.

Debreceni programok 2026. február 8–22.

Nyitó istentisztelet

Igehirdető: Oláh István elnök-lelkipásztor

Időpont: Február 8., vasárnap – 10:00
Helyszín: Debreceni Református Nagytemplom

Kapcsolat használati útmutató nélkül

Beszélgetés felvételről Dr. Magyar Balázs Dávid és Derencsényi Judit, gyülekezeti tagjainkkal
Téma: hogyan válhat a hűség a jelenlévő Isten által felszabadító erővé.
A beszélgetést vezeti: Tóth Dorottya Tünde lelkipásztor
A felvétel a Facebookon és a YouTube-on is elérhető lesz.

Időpont: 2026. február 9., hétfő – 17:00 (online)

Egy húron pendülve

Zenés beszélgetés Hodossi Mátéval a Nagytemplomi Zenekar vezetőjével és feleségével Hodossiné Farkas Ernával

Időpont: 2026. február 10., kedd – 17:00
Helyszín: Karakter 1517 Református Könyvesbolt és Kávézó

A hűség szabadsága

Beszélgetés Dr. Kállai Imre Homokkerti lelkipásztorral és feleségével Kállai Krisztinával

Időpont: 2026. február 12., csütörtök – 17:00
Helyszín: Karakter 1517 Református Könyvesbolt és Kávézó

Ádám és Éva Stand up comedy

Egyszemélyes vígjáték a férfi-női kapcsolatokról, mely a színház, a stand up és a kabaré műfajait ötvözi.
Írta, rendezte és előadja: Benedek Zalán

Milyen a nő? És milyen a férfi? És mi történik, ha összeeresztjük őket? Miért ne játssz scrabble-t egy nővel? Miért üldözi a férfiakat VIII. Henrik szelleme, őt meg a hat felesége? Minden terítékre kerül a 22 kg csokitól a kölesgolyóig, és persze kommunikáció, konfliktuskezelés, agyműködés, nemi szerepek és hasonló "apróságok". Mindez egy másik bolygóról származó Professzor tolmácsolásában. Az előadás ötvözi a pszichológia eredményeit számos közéleti és kultúrtörténeti utalással.

Időpont: 2026. február 12., csütörtök – 19:00
Helyszín: Egyetemi Templom

Beléd estem – filmklub és beszélgetés

Eszter (Rujder Vivien) sikeres színésznő, aki egy kilencvenes években játszódó romantikus vígjáték főszerepét játssza a nőcsábász Bálint (Szabó Kimmel Tamás) mellett. A való életben azonban a szerelmespárt játszó két színész ki nem állhatja egymást. Eszter a forgatás végén váratlanul balesetet szenved és fejsérülése miatt amnéziába esik. És mintha ez nem lenne elég, kiderül, hogy a fejében összekeveredett a film története a valósággal: Eszter azt hiszi, hogy a kilencvenes években él, fodrász és a nagy őt keresve szerelmes Bálintba. Az orvosa (Pokorny Lia) előírja, hogy ebben a tudatban kell tartani, hogy az érzelmi stabilitása ne sérüljön. Ám idővel rájönnek, hogy sokkal nehezebb fenntartani a kilencvenes évek látszatát, mint azt elsőre gondolták. A helyzetet nem könnyíti meg az öntörvényű Bálint, valamint Eszter vőlegénye (Bányai Kelemen Barna), aki mielőbb szeretné visszakapni menyasszonyát és megtartani az esküvőjüket.
Rendező: Tiszeker Dániel

A filmvetítést beszélgetés követi nagytemplomi lelkipásztorokkal, Tóth Dorottya Tündével és Beszterczey Andrással. Az esemény ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött: https://forms.gle/ijWe7q4BaBD7rUro9

Időpont: 2026. február 13., péntek – 18:00
Helyszín: Apolló Mozi

Gyertyafényes vacsora házaspároknak

A hétköznapok sűrűjében ritkán jut idő az egymásra figyelésre. Ez az este lehetőséget ad a megállásra, a közös élményekre és a feltöltődésre.
Részvételi díj: 8.500 Ft/fő, mely tartalmaz egy főételt, pezsgőt, üdítőt és egy szelet tortát. A részvételi díj befizetése a Lelkészi Hivatalban lehetséges.

Előzetes regisztráció: https://forms.gle/ijWe7q4BaBD7rUro9

Időpont: Február 14., szombat – 18:00
Helyszín: Reskontó Étterem (Debrecen, Péterfia u. 34.)

Minden értelmét veszti, ha mi külön vagyunk

Interaktív előadás sok játékkal, Nagy Csaba családreferens játékvezetésével garantáltan sok nevetéssel és talán néhány könnycseppel… A gyermekek felügyeletét és vacsoráztatását (pizza) a Szent Imre Bébiszitter Osztag segítségével vállaljuk a NagyKaland játszóházban (Leiningen utca 6/c). 

Bővebb információ az eseményben: https://www.facebook.com/events/919909727358884

Időpont: 2026. február 13., 17:30 - 20:00
Cím: 4027 Debrecen, Füredi u. 6., Szent László Rk. Domonkos Plébánia, Szent II. János Pál terem

Beszélgetés és megerősítő áldás

A házasság hete alkalmával istentisztelet keretében Radványi Lajos és Radványi Lajosné beszélnek 49 éve tartó házasságukról.
Azok a házaspárok, akik részt vesznek az istentiszteleten, megerősítő áldást kérhetnek házasságukra.

Időpont: 2026. február 15., 10.00 óra
Cím: 4024 Debrecen, Kossuth utca 65., Kossuth utcai Református Egyházközség

Záró istentisztelet és jubiláló házasok megáldása

Igehirdető: Dr. Fekete Károly püspök-lelkipásztor
Az istentisztelet keretében áldást kérünk a kerek házassági évfordulót ünneplő testvérek életére.
Jelentkezés a Lelkészi Hivatalban.

Időpont: Február 15., vasárnap – 10:00
Helyszín: Debreceni Református Nagytemplom

"A hűség szabadságáról"

Várják a gyülekezetünkből azon házaspárok feliratkozását  akik 10, 20, 25, 30, 40, 50, 55, 60, 65...stb éve kötöttek házasságot, hogy közös istentiszteleten köszönthessék őket. Vendégként érkeznek majd hozzánk, hogy tanítsanak bennünket "A hűség szabadságáról". A Süll Tamással és Süll Kingával készült korábbi interjúk segíthetnek kicsit megismerni őket.
Gyülekezetükben szokás szerint az országos program utáni héten tartják meg 2026. február 20-22. között. A részletes programot hamarosan közzéteszik.

Időpont: február 22., 10.30 óra
Cím: 4032 Debrecen, Bolyai utca 25., Debrecen-Nagyerdei Református Egyházközség

ADL - Debrecenimami

Listakép: Pexels / Anastasiya Lobanovskaya


Még több program érdekelne? Hírlevelünkkel nem maradhatsz le semmiről!

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
10 tavaszindító családi bakancslista

10 tavaszindító családi bakancslista

Márciusban valami megmozdul bennünk. Több fény, enyhébb levegő, hosszabb délutánok – és hirtelen mindenki kimozdulna. A tavasz tökéletes alkalom arra, hogy családként is új ritmust találjatok. Nem kell nagy utazás, nem kell költséges program. Elég néhány tudatos, közösen megélt pillanat. Íme egy általános, bárhol megvalósítható tavaszi bakancslista, amelyből kedvetek szerint válogathattok.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére