Jelenlegi hely

Varázsfuvola

Időpont: 2026. január 27. kedd 19:00 órakor
Helyszín: Egyetemi Templom (Debrecen, Egyetem tér 2.)

 

Műsor: Mozart: A Varázsfuvola, K. 620 (eredeti változat vonószenekarra Mozart korából)
Közreműködik: Kodály Filharmonikusok
Csellón közreműködik: Bényi Tibor
Jegyár: 2700 Ft
 
A Varázsfuvola valószínűleg Wolfgang Amadeus Mozart legismertebb és legnépszerűbb operája. Az 1791-ben keletkezett, és a bécsi Theater an der Wien színpadán bemutatott darab műfaját leginkább német nyelvű daljátékként (Singspiel) határozhatnánk meg, amely ötvözi a zárt számokat (áriák, duettek, együttesek, kórusok) és a prózai dialógusokat. Fontos debreceni vonatkozása is van Mozart remekének, hiszen az Emmanuel Schikaneder által írt szövegkönyvet elsőként Csokonai és kollégiumi diákjai ültették át magyar nyelvre. A 18–19. század fordulóján az opera népszerűsége miatt számos hangszeres átirat is készült. Ezek az átiratok lehetővé tették, hogy a művet olyan helyeken is előadják, ahol nem állt rendelkezésre színház vagy megfelelő létszámú zenekar, például szalonokban, nemesi udvarokban vagy a polgári otthonokban szokásos házimuzsikálás keretében. A vonós változatot megjelentető Sieber père & fils párizsi zeneműkiadó kifejezetten német és osztrák repertoárt terjesztett. Sieber korán kezdett Mozart-műveket is kiadni, így nem meglepő, hogy A Varázsfuvola (Flûte enchantée) anyaga is megjelent kínálatábanA Kodály Filharmonikusok hangversenyén megszólaló verzió a Sieber-féle átiratra és az eredeti partitúrára támaszkodik, ezekből alakította ki Bényi Tibor az elhangzó anyagot. Ez nem pusztán egyszerű kivonata Mozart operájának, mert a hangszerelés kreatív megoldásai révén önálló művészi értékkel bír. Az énekhangok, valamint a fúvós hangszerek hiányát nem veszteségként éli meg a hallgató, mert helyette a mozarti zene újabb dimenzióit tapasztalhatja meg. Instrumentális alakban jelennek meg előttünk a darab szereplői, köztük Sarastro, az Éj királynője, Tamino és Papageno, de nem vesznek el a jó és rossz harcát, a tudás, a szeretet és az erkölcsi tisztaság diadalát megjelenítő eszmei vonatkozások sem. Biztosra vehető, hogy különös zenei csemegét élvez majd a debreceni közönség ezen az estén.

Még több családi program érdekelne? Hírlevelünkkel nem maradhatsz le semmiről!

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Répa, szén, lyukas lábas… hóemberépítésre fel!

Répa, szén, lyukas lábas… hóemberépítésre fel!

Gondoltad volna, hogy a z éjszaka sötétjében is mosolygó, házainkat őrző hóembereknek saját ünnepük van? Ha nem, akkor ideje előkeresni a garázsba utolsó alkalommal elrejtett alkatrészeit, közeledik január 18-a, a hóemberek világnapja!
Ha elmúlik karácsony... avagy a szaloncukrok utóélete

Ha elmúlik karácsony... avagy a szaloncukrok utóélete

... már ha van nekik ;-) Nem tudom, ti hogy vagytok vele, évekkel ezelőttig azt gondoltam, hogy nincs az mennyiségű szaloncukor, ami nem fogy el decemberben. Általában a Mikulás nap táján vett első zacskók pár nap alatt elfogytak, a fára (vagy inkább csak alá) szánt szaloncukrokat el kellett dugni, hogy megérjék a fadíszítést. Mára változtak az étkezési szokásaink - kevesebb szaloncukrot veszek - és marad az ünnepek után is. Na, attól nem félek, hogy lejár a szavatosságuk, de elgondolkodtam azon, hogy milyen változatos módon lehet még őket felhasználni.
Öngondoskodás szülőként télen: mi fér bele reálisan?

Öngondoskodás szülőként télen: mi fér bele reálisan?

Télen sok szülő érzi úgy, hogy az öngondoskodás egy szép, de elérhetetlen fogalom. Mintha ez is még egy feladat lenne a listán, amit jó lenne kipipálni – de valahogy sosem jut rá idő, energia vagy tér. Pedig gyakran nem arról van szó, hogy nem törődünk magunkkal, hanem arról, hogy kevesebből próbálunk ugyanannyit adni. Ha télen azt érzed, hogy fáradtabb vagy, türelmetlenebb, és nehezebb magadra figyelni, az nem kudarc. Ez az időszak eleve többet vesz ki belőlünk, mint máskor.
Amikor az év eleje inkább megtart, mint indít

Amikor az év eleje inkább megtart, mint indít

Az év eleje sokaknál nem friss lendülettel indul, hanem csendesebb, nehezebb érzésekkel. Az ünnepek elmúltak, a hétköznapok visszatértek, kint korán sötétedik, és mintha belül is lassabban mozdulna minden. Családként ez gyakran még erősebben érződik: újraindul az ovi, az iskola, a munka, miközben az energiaszintünk nem igazán tart lépést a naptárral. Ha ilyenkor azt érzed, hogy az év eleje inkább nyomasztó, mint lelkesítő – fontos kimondani: nem vagy egyedül, és nem veled van a baj.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére