Jelenlegi hely

Jókívánság

Nincsenek túlságosan mélyen szántó gondolataim, nem is akarom eljátszani, hogy lennének. Valahogy ebben a megszokhatatlan afrikai hőségben, mint amit az idei nyáron kénytelenek voltunk/vagyunk elviselni, még gondolkodni se nagyon tud az ember…

De - és ez itt egy nagy de -  egy hét múlva vége a szünidőnek. Első osztályba megy a kisebbik gyerekem, és felsős lesz a nagyobbik. Én pedig úgy érzem, ha valamikor, akkor most mondanom kell nekik valamit. Mindegy mit, akármit, csak legyen valami, amit majd később - akár poénból, akár nosztalgiából - elővehetnek.

Az iskolatáskás fotón túl, kell, hogy legyen egy ilyen emlékük, pár útravaló mondatuk is.

Talán azért, mert én is mindig kaptam útravalót a szüleimtől (és máig emlékszem rájuk), vagy talán, mert annyi bölcs idézetet olvasok mostanában… Vagy egyszerűn csak azért, mert én tényleg mindennél jobban szeretem ezt a két büdös kölköt.


Kép forrása: budapest.imami.hu

Szóval úgy döntöttem, idézet helyett írok néhány egyszerű hétköznapi jókívánságot. Kívánom nekik, és egy kicsit magunknak is, és kívánom azt, hogy teljesüljön a lehető legtöbb napunkon. Én biztos mindent elkövetek majd, hogy így legyen.

  • Azt kívánom, reggelente úgy ébredjetek, hogy tudjátok, biztonságban vagytok. Nem lesz könnyű kora reggel kikászálódni az ágyból, télen még a nap se kel fel könnyen, de egy jó meleg kakaó (nekem kávé) tripla habbal segíteni fog. 
     
  • Kívánom, hogy ne csak túléljétek a napot. Ne csak monoton csináljátok a feladatokat, tegyétek egyik lábatokat a másik után, hanem éljétek meg a diákévek örömeit, nehézségeit és a konfliktusokat. Mert fog jutni mindenből, ez egészen biztos.
     
  • Kívánom, hogy vegyétek észre, ha valamiben jók vagytok, ha valamiben fejlődtetek. Vegyétek észre, ha kell írjatok egy szívet a naptárba, amikor jólesik az izomláz, amikor kaptok egy kedves szót, amikor valami, ami addig nem ment, egyszer csak a tiétek. Tudjátok, merjétek kimondani, hogy megvan, megdolgoztatok érte, és legyetek rá büszkék.
     
  • Kívánom, hogy szerezzetek igazi barátokat. Tudjatok nekik segíteni, megnevettetni őket. Hogy azok, akik fontosak nektek, tudják minden nap, hogy számíthatnak rátok.
     
  • Kívánom, hogy legyen türelmetek. Ne csak másokkal, magatokkal szemben is. Ez sokszor iszonyat nehéz lesz, de gyakoroljátok…
     
  • Kívánom, hogy tudjatok kérni. Segítséget, bocsánatot, odafigyelést. Ne higgyétek el, hogy aki kér, az szegény vagy gyenge. Épp ellenkezőleg. Majd úgyis megtapasztaljátok.
     
  • Kívánom, hogy merjetek hibázni. Ha kell a rossz jeggyel is bátran elénk állni. Ne szégyenkezzetek, ha valami nem sikerül. Vállaljátok el, ismerjétek be. De azt soha ne higgyétek el senkinek, hogy képtelenek vagytok bármit másként is csinálni.
     
  • Kívánom, hogy tudjatok örülni, ünnepelni. Igen, még egy judo házi éremnek, és egy jól sikerült lovas rajznak is. És kívánom, hogy tudjatok sírni, dühöngeni, ha valami igazságtalanság ér benneteket.
     
  • Kívánom, hogy tudjátok azt mondani “nem érdekel”. Nem foglak becsapni benneteket, lesz olyan, ami unalmas, amit utálni fogtok, amihez/akihez első perctől kezdve tudjátok, hogy semmi közötök. Tudjátok elengedni. 
     
  • És végül kívánom, hogy legyen bennetek hála mindazért, amitek van, és emlékezzetek egy-egy nehéz nap végén is, hogy holnap új nap, újra kezdhettek mindent, ami mindebből ma még nem sikerült…

Szeretettel, 
Anyu

Vági-Tóth Lilla
- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni anélkül, hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére