Jelenlegi hely

Karnyújtásnyira az egész Naprendszer, avagy Csillagközi túra Kecskeméten

Fedezzük fel a lakóhelyünket, izgalmas bolygóközi kecskeméti utazásra invitálunk benneteket, akár a gyerekekkel, akár a pároddal.

A hideg idő miatt nemigen tudunk a "szabadban kirándulni", ezért érdemes felfedezni városunk különlegességeit, ami bár távolságban nincs messze egymástól, mégis kikapcsolódást jelenthet az egész családnak. Sokan nem is tudják, de Kecskeméten elénk tárul a Naprendszer bolygói közterületi szobrokként, a gyerekek pedig játékosan megismerhetik, hogy a naphoz képest mekkorák és milyen távolságban helyezkednek el a többi bolygók. 

Helyi lakosként vagy turistaként sokszor elmegyünk a városban szétszórtan elrendezett bronzból készült kis gömbök mellett mit sem sejtve, pedig ezek a Naprendszer 1:3:3 kicsinyített másai melyek méret és távolságarányosak és a Munkácsy díjas Lakatos Pál Sándor szobrászművész alkotásai. Nem újdonság ez, hiszen a Naprendszer a kecskeméti Planetárium és az önkormányzat támogatásával az ezredfordulóra készült el.

Akkor kezdődjön a naprendszeri utazás

Kopernikusz és Galilei munkássága óta tudjuk, hogy a Naprendszer középpontja a Nap ezért a városban az első bolygónk is a Nap lesz, mely a Főtér szélén a Városházától balra, közvetlenül a parkoló mellett van elhelyezve.


Nap

Nem kell sokat mennetek, mert a Bagatell étterem felé haladva máris utatokba kerül a Merkúr bolygó. A Merkúr a Naphoz legközelebb eső bolygó, így keringési ideje is rövidebb. Kráterekkel borított felszínén igen nagy hőmérsékletingadozások lépnek fel a Naphoz való közelsége miatt. Itt a leghosszabb a nap és a legrövidebb az év.


Merkúr

Pár lépéssel arrébb, gyorsan meglátjátok a Föld testvérét, a Vénusz bolygót is. Vénusz a legfényesebb égitestek közé tartozik, és nevét a szépség római istennőjéről nevezték el. A Naphoz ez is viszonylag közel van, ezért - és a szén-dioxid légkör miatt - igen magas a felszíni hőmérséklet kb. 500° fok.

A következő állomásért át kell haladnotok a Főtéren, ahol a Mars és Föld bolygókat találhatjátok meg. A Marsot római hadistenről nevezték el, de gyakran hívják „vörös bolygónak” is. Tudtad, hogy a marsi évek nagyjából kétszer olyan hosszúak, mint a földiek, az ottani évszakok is kétszer annyi ideig tartanak, mint a Földön. 

Innen a Hírös Forrás felé vegyétek az irányt, ahol a Főtéren elhelyezett utolsó bolygóra, a Jupiterre bukkantok. Jupiter a legnagyobb bolygó a Naprendszerben, tömege két és félszerese az összes többi bolygó együttes tömegének.


Jupiter

Ha a Jupiterrel végeztetek, induljatok el a Piaristák tere felé, ahol a Hornyik János Krt-on, a Hanga órás mellett lévő kis parkban, a Szaturnusz bolygót fedezhetitek fel. Jupiter után ő a második legnagyobb bolygónk és őt is római istenről nevezték el.


Szaturnusz

A többi bolygó lelőhelyéért a Széchenyi város felé kell venni az irányt, itt elsőként a Szövetség térre kell eljutnotok, ahol az Uránusz bolygóra akadtok rá. Innen menjetek tovább a SZÜV felé, ahol a bejárat közelében pedig a Neptunusz bolygót találjátok. Az utolsó állomásért a Lánchíd utcáig kell mennetek, mert a Planetárium előtt van kihelyezve a Plútó bolygó. Érdekesség, hogy a Plútó bolygó az ezredforduló idején még nagybolygónak számított, később pedig törpebolygóvá minősítették. Korábban felmerült, hogy tájékoztató táblákkal jelölik meg a bolygók helyét, azonban a szobrászművész nem engedte.

Pontos térképet a bolygóközi útvonalhoz itt találhattok:

Ugye milyen izgalmas volt ez a kirándulás? Készítsetek közös képeket gyermekeddel a csillagászati túráról és osszátok meg Velünk, és ha még nem látogattatok el a Kecskeméti Planetáriumba azt se hagyjátok ki (feltéve, ha a kormányrendelet engedni..)

Bódogh Gabriella - Kecskemétimami

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Jó hírünk van! Maszat és Hóchóc Debrecenbe jönnek!

Jó hírünk van! Maszat és Hóchóc Debrecenbe jönnek!

Képzeld el, milyen lenne, ha a gyerkőcöd kedvenc meséje egy varázslatos színházi élménnyé válna! Most itt a lehetőség, hogy együtt fedezzétek fel Maszat kalandjait élőben!
Válaszd a szezonálist!

Válaszd a szezonálist!

Korábban természetes volt, hogy a boltok polcain vagy a piacokon csak szezonális zöldségek és gyümölcsök közül választhattunk. A mai fogyasztói társadalmunkban viszont már elvárás, hogy januárban is kapható legyen eper vagy paradicsom. Persze hümmögünk az árakon, na és persze az ízeken….
Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Ne nevess ki, bizonyára tájékozottabb vagy nálam. Azt hittem sokáig, hogy a Veganuár kifejezés egy, a média által kitalált frappáns elnevezés a diétás januári étkezésre. Míg ki nem derült számomra, hogy egy levédett kifejezés és egy mozgalom.
Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Naná, hogy télen is ehetünk friss salátát! Nem is egy növény kedveli a hűvös időt, ha van egy jó ablakpárkányod van teraszod, kertészkedj!

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére