Jelenlegi hely

Szünidei gyermekétkeztetés - hogyan lehet igényelni?

Az arra rászorulók a Polgármesteri Hivatal Humán Főosztályán, a Szociális Osztályon igényelhetik a nyári gyermekétkeztetést.

Ingyenes szünidei étkezésre azok a gyermekek jogosultak, akik rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő hátrányos, halmozottan hátrányos helyzetűek. Potenciálisan ez a lehetőség valamivel több, mint 200 ezer gyermeket érint, de hogy közülük ténylegesen mennyien vesznek részt az ingyenes étkezésben, az a szülők igényeitől függ.

A szünidei gyermekétkeztetés biztosítására valamennyi iskolai szünidő, valamint az óvodai és bölcsődei zárva tartás időtartama alatt kerül sor. A bölcsődében és az óvodában egységesen megállapított szünidőről nem beszélhetünk, a fenntartónak kell rendelkeznie az intézmény nyári zárva tartásáról, melynek folyamán azonban – a szülő kérésére – szükséges gondoskodnia a gyermek intézményi gondozásának megszervezéséről. A szünidei gyermekétkeztetést azonban a települési önkormányzatoknak a bölcsődei, óvodai zárva tartás ideje alatt is biztosítaniuk szükséges.

Az önkormányzat köteles megszervezni a nyári gyermekétkeztetést a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek étkeztetése esetében. A kormány ehhez minden szükséges forrást (6.7 milliárd forintot) biztosít.

Debrecenben az igénylést a Polgármesteri Hivatal Humán Főosztályán, a Szociális Osztályon lehet elindítani. További információk ITT!

Az étkezés igénybevételéről tájékoztatást és a Nyilatkozat kitöltésében segítséget nyújtanak a lakóhelye szerinti Család- és Gyermekjóléti Központ Területi Irodáiban. Az ebédet a SODEXO Magyarország Kft. biztosítja, az alábbi 8 iskolában:

1./ Beregszászi Pál Szakközépiskola Debrecen, Jerikó u. 17-21.

2./ Lilla Téri Ált. Iskola Nagysándor József Általános Iskolai Tagintézménye Debrecen, Pósa u. 1.

3./ Petőfi Általános Iskola Debrecen, Szabó K. u. 3-5.

4./ Fazekas Általános Iskola Debrecen, Vásáry I. u. 10.

5./ Vörösmarty Általános Iskola Debrecen, Angyalföld tér 4.

6./ Bocskai I. Általános Iskola Debrecen, Munkácsy u. 4.

7./ Csapókerti Általános Iskola Debrecen, Jánosi u. 86.

8./ Gönczy Pál Általános Iskola Debrecen-Józsa, Gönczy P. u. 1-3.

9./ Haláp (volt általános iskola épületében)

10./ Dombos tanya

Forrás: emmi.gov.hu; debrecen.hu, Kép: pixabay.com


 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

A mélymedencei izomzat. Akinek már van gyermeke, pontosan tudja, milyen változásokat hoz létre a várandósság és a szülés ebben az izomcsoportban. Alaposan kinyújtja, meggyöngíti, néha pedig még egyéb sérülések is keletkeznek rajta. Ennek következtében megjelenhet az inkontinencia, kitágul a hüvely, megsüllyedhet a méh. Fájhat a derekunk is. A jó hír az, hogy tornával szinte teljesen helyrehozható.
Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.
Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

A tavasz első hírnökei, a hóvirág, a krókusz, a tőzike, a nárcisz után előbújtak lila színben pompázó és illatos ibolyák is. Az ibolya azon túl, hogy ehető növény, jótékony hatással van az emberi szervezetre. 

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére