Jelenlegi hely

Séta az adventi Debrecen fényei között

A téli időszakban vágyunk a fényre, csillogásra, finom illatokra, kényeztető ízekre. Emlékezetes program egy nagy séta a kivilágított debreceni belvárosban, ne hagyjátok ki!

Adventi vásárok Debrecenben

Az idei évben már nem lehetett kihagyni az Adventi vásárt, de kicsit szelősebb lett a kivitelezés.

A kézműves- és ajándékos faházak, finomságokat kínáló helyek elszórtabban találhatóak meg, jutott belőlük és a progarmokból a Csapó utca elejére, a Dósa nádor térre és az Emlékkertbe is.

A kivilágított, színes, portékákkal telepakolt házikók között sétálva igazi mesehangulatba kerülhetünk: karácsonyi dallamok áradnak a kivilágított fák, fénydíszek és dekorációk között.

A klasszikus szabadtéri vásár mellett idén egy új helyen, az Aranybika oldalában létrehozott Adventi Kuckóban az adventi hétvégéken Népművészeti és CS.A.K. Design vásár várja a látogatókat. De ugyanitt működik a Manóműhely és találkozhatnak a gyerekek a debreceni Mikulással is december 3-6 között.

Korcsolyapálya a fák között

A klasszikus négyzet alakú korcsolyapályát idén "meghosszabbították", nagy ívben befut a kivilágított fák alá romantikus hangulatúvá téve a csúszkálást.

A 750 négyzetméteres, kacskaringós koripálya a Kossuth téren áll. A készítői szerint ehhez hasonló még nem volt Kelet-Magyarországon!

Kivilágított belváros

A kandelábereken, fákon található fények mellett idén is megtaláljuk a városlakók kedvenceit, a Fénygömböt, a Jégfát, a város Karácsonyfáját és sok, a sétát izgalmassá tevő látnivalót. A Fénygömb a Régi Városháza mellett, a Piac utca és a Rózsa utca kereszteződésben várja november 29-től a fotózkodni vágyókat! Tavaly óta két egész alakos fényangyal is őrzi a gömböt.

A 2019-es Virágkarneválra készült jegesmedve-család évek óta különleges látványossága az adventi forgatagnak, és idén is megcsodálhatjuk őket a Piac utcán, a város karácsonyfája mellett.

A debreceniek kedvence, a Jégfa a Piac utca – Simonffy utca sarkán várja idén is a vásári forgatag látogatóit. A város Karácsonyfája a Kossuth téren áll, előtte a kivilágított szarvashúzta szán is. A 18 méter magas fenyőt összesen 16.500 égő díszíti, idén Szabó István ajándékozta a városnak.

Az adventi időszakban Debrecenben láthatjuk azt a különleges vándorszívet, mely az elmúlt évben az országot járta. A szívvel az egészségügyben dolgozók munkáját szeretnénk meghálálni: Köszönjük a fáradhatatlan munkájukat!

Adventi villamos

2021. november 28-án, Advent első vasárnapjától, Vízkeresztig az 502-es pályaszámú KCSV és az 528-as pályaszámú CAF villamosok ünnepi köntösben közlekednek.  A villamosokon a díszkivilágítás a városi fényekkel együtt ragyog fel a Kossuth téren.

A fényvillamosok menetrendjéről a DKV weboldalán ITT tájékozódhatnak.

Fotó: Borsos Martin (Forrás)

Törődés, szeretet, adomány: Add Tovább!

A karácsonyi vásárok és a decemberi Piac utca egyik meghatározó eleme volt évekig az Add Tovább házikó. Önkéntesek fogadják az adományokat és juttatják el karácsonyig a rászorulóknak.

A Karitatív Testület által a történelmi egyházakkal és a városi civil szervezetekkel, cégekkel együtt szervezett hagyományos adománygyűjtés idén sem marad el, de

az Add Tovább! ház idén beköltözött az Aranybika épületének aljában berendezett Adventi Kuckóba.

Az Add Tovább! házikó "szeretetdobozait" megtölthetjük tartós élelmiszerrel, édességgel vagy akár tisztálkodási- és tisztítószerekkel is.

Az adománygyűjtés időpontja: december 3. - december 23.; Nyitva tartás: H-V: 15:00 - 18.00

Az eseményeket a Debreceni Advent Facebook oldalán is követhetjük.

ADL - Debrecenimami

Forrás: debreceniadvent.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

Ha igazán egyedi és személyre szabott Valentin-napi ajándékot szeretnél, akkor érdemes olyat választani, ami nemcsak különleges, hanem érzelmileg is jelentőségteljes.
Nézzünk hóemberes filmeket!

Nézzünk hóemberes filmeket!

Tudtad, hogy január 18-án ünnepeltük a hóemberek világnapját? Ugyan igazi hó nem nagyon esett még idén, így elmaradt a hóemberépítés is, bekuckózni viszont ér. Remek választás olyan filmeket nézni, amelyek a hóemberekhez, a télhez és a téli csodákhoz kapcsolódnak.
Gyermekkori ekcéma: Okok, tünetek és kezelési lehetőségek

Gyermekkori ekcéma: Okok, tünetek és kezelési lehetőségek

A gyermekkori ekcéma, más néven atópiás dermatitisz, az egyik leggyakoribb bőrbetegség, amely már csecsemőkorban megjelenhet. Bár nem fertőző, a viszkető, száraz és gyulladt bőr jelentős kellemetlenséget okozhat a gyermekeknek és szüleiknek egyaránt. Az ekcéma hátterében genetikai és környezeti tényezők állhatnak, de megfelelő ápolással és életmódbeli változtatásokkal jól kezelhető.
Új lendület a második félévre: kreatív tanulási technikák, amiket érdemes kipróbálni otthon

Új lendület a második félévre: kreatív tanulási technikák, amiket érdemes kipróbálni otthon

Véget ért a tanév első fele, és már a szülők is kézhez kapták gyermekeik félévi értesítőjét az elért osztályzatokról. De mit tehetsz szülőként, ha a jegyek nem felelnek meg az elvárásaidnak? Hogyan támogathatod gyermekedet abban, hogy önbizalma és tanulási kedve kitartson a tanév hátralévő részében?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére