Jelenlegi hely

A Költészeti Fesztivál programjai

“Verset mondok” Debreceni Költészeti Fesztivál április 9. és 11. között részletes programokkal.

“Verset mondok” Debreceni Költészeti Fesztivál április 9. és 11. között az idén tizenhatodik alkalommal.

Programok:

 

Cake poetry – költészettel ízesítve

A MÉLIUSZ Könyvtár összefogott néhány debreceni kávézóval és cukrászdával, hogy közösen népszerűsítsék a költészetet. A fesztivál idején kávét, süteményt fogyasztó vendégek egy ajándék verset kapnak.

Az akcióban résztvevő vendéglátóhelyek: Bisztro Bár, Black Sheep, Café Frei, Könyvtár Kultúrkocsma, Nagyerdei Víztorony, Volt egyszer, Szőke Cukrászdák, Mandula Cukrászdák.

Versvillamos

Április 11-én, a magyar költészet napja alkalmából a versek is villamossal utaznak. Ezen a napon a Csokonai Színház színészei tolmácsolásában hallhatnak klasszikus és kortárs verseket az 1-es villamoson utazók.

A Debreceni Egyetem Kommunikáció és Médiatudományi Tanszéke valamint a Méliusz Juhász Péter Könyvtár szervezésében ebben az évben és három napig látogathatóak a rendezvények a Méliusz Könyvtárban.

 

 „Valami helyet” – szimpózium Borbély Szilárd verseskönyvéről

Időpont: 2018. április 10. (kedd) 14.00

Helyszín: MÉLIUSZ Központi Könyvtára – Földszinti nagyelőadó (Debrecen, Bem tér 19/D ׀ tel: 502-438)

„Vannak napok, amelyek súlyosabbak annál,

aki beszél. Hogy beszélni tudjon, az is.”

Milyen költészeti, szemléleti és emberi dilemmákat képes közel hozni a ma olvasójához, köztük fiatal kritikusokhoz és szépírókhoz, a 19 évvel ezelőtt megjelent kötet? Ehhez hasonló kérdésekre keresik a válaszokat a szimpózium előadói (Borsik Miklós, Sipos Balázs és Szabó Marcell) valamint az előadásokat követő beszélgetés résztvevői (Győrffy Ákos, Herczeg Ákos és Kerber Balázs).

A rendezvény a Fiatal Írók Szövetsége és a Méliusz Juhász Péter Könyvtár közös szervezésében valósul meg.

 

Az idő türelme

Heller Zsolt könyvbemutatója

Időpont: 2018. április 10. (kedd) 18.00

Helyszín: MÉLIUSZ Központi Könyvtára – I. emeleti kerengő (Debrecen, Bem tér 19/D ׀ tel: 502-438)

 

A Led zenekar koncertje

Időpont: 2018. április 10. (kedd) 19.00

Helyszín: MÉLIUSZ Központi Könyvtára (Debrecen, Bem tér 19/D ׀ tel: 502-438)

 

Bolondo-zoo - Újhelyi Kinga és Szabó Krisztián műsora – Kovács András Ferenc megzenésített versei

Időpont: 2018. április 11. (szerda) 10.00

Helyszín: MÉLIUSZ Központi Könyvtára – Földszinti nagyelőadó (Debrecen, Bem tér 19/D ׀ tel: 502-438)

 A költészet beleszivárog már az egészen apró gyerekek fülecskéibe sőt, a szerencsésebbek már pocaklakóként találkozhatnak a versek, mondókák ritmusával, rímeivel, dallamával. Nagyon fontos minél korábban érzékeltetni a kisgyerekkel a szöveg minőségét, ráhangolni a vers rímeire, ritmusára, így nem csupán szókincsük, de az érzelmeik is gazdagodhatnak a szépen csengő szavaktól, közben megőrizvén persze a játékosságot és az elengedhetetlen humort Kovács András Ferenc gyerekversei, melyek 2007-ben láttak napvilágot a Hajnali csillag peremén c. kötetben, Weöres Sándor stílusához állnak közel. Ebből a kötetből szólított meg jó néhány vers – Mackó-nóta, Bellimondy cirkusz, Libuka meg a taliga, Lapát Elek, stb. -, főszereplőik többnyire állatok. Így jött létre egy koncertnyi dal.

 

Szívlapát

Színházi est a Szívlapát című kortárs versantológia nyomán

Időpont: 2018. április 11. (szerda) 16.00

Helyszín: Csokonai Színház, Horváth Árpád Stúdiószínház (Debrecen, Kossuth u. 10.)

A Szívlapát című versantológia 2017-ben jelent meg a Tilos az Á Könyvek kiadásában, Péczely Dóra szerkesztésében. A versgyűjteményben nyolcvanöt köztünk élő költő százötven verse olvasható. Vannak olyan szerzők, akik már évtizedek óta írnak, és vannak, akik meg sem születtek, amikor másoknak már verseskötete jelent meg.

Szívlapátolás - beszélgetés a Szívlapát-előadás alkotóival a kortárs költészetről

Időpont: 2018. április 11. (szerda) 17.00

Helyszín: Csokonai Színház, Horváth Árpád Stúdiószínház (Debrecen, Kossuth u. 10.)

Résztvevők: Mercs János, az előadás rendezője és Áfra János, költő

Beszélgetőtárs: Pogrányi Péter

 

Kézbe vehető költészet

Időpont: 2018. április 10. (kedd)

Helyszín: MÉLIUSZ Petőfi Emlékkönyvtára

A Méliusz Petőfi Emlékkönyvtára pályázatot hirdet általános iskolás tanulók részére a magyar költészet napja alkalmából.

A pályázat témája: szövegtárgy készítése egy szabadon választott vershez.

Egy olyan műalkotás, aminek elkészítését egy konkrét irodalmi mű ihlette, kifejezi annak lényegét, utal a tartalmára. A szövegtárgyon megjelenik a mű egy részlete vagy akár teljes szövege.

Az elkészült alkotásokat a Méliusz Petőfi Emlékkönyvtárába várjuk (4029 Debrecen, Víztorony u. 13.). A pályamunkákhoz kérjük csatolni a készítőik nevét, osztályát, iskoláját és email-címét.

Beérkezési határidő: 2018. április 10.

Eredményhirdetés: 2018. április 11-én, a magyar költészet napján a könyvtár Facebook-oldalán.

 

Költészeti programok a Deszka Fesztiválon

Portrébeszélgetés Háy Jánossal, a XII. Deszka Fesztivál díszvendégével

Időpont: 2018. április 11. szerda 19 óra

Helyszín: Csokonai Színház, Horváth Árpád Stúdiószínház

Háy János az úgynevezett magyar írói középgeneráció egyik legismertebb és legelismertebb képviselője, aki ezer szállal kötődik a Csokonai Színházhoz. Az idei Deszka Fesztivál programjának három nagyszínpadi produkciója is Háy-művek alapján készült (Kemping; Rák Jóska, dán királyfi; Utánképzés (ittas vezetőknek). Munkásságát, élettörténetét és alkotói univerzumának főbb elemeit ismerheti meg a debreceni közönség a beszélgetés keretében. Beszélgetőtárs: Szirák Péter.

Tolnai Ottó: Karton és karfiol

Időpont: 2018. április 14. szombat 18 óra

Helyszín:Csokonai Színház, Nagyszínpad

A Kosztolányi Dezső Színház és a Nyári Mozi Színházi Közösség koprodukciós előadás.a Tolnai Ottó Világpor című kötetét rágja meg mint terepszínű molyok a gobelint. A felzabált Világpor-versek a színész hangján suhannak át a költő metapoétikus életművén, nagybőgő kíséretében.

Kapcsolódó programok a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtárában

 

"Meglepetés e költemény..."

Időpont: 2018. április 9. hétfő 17 óra

Magyar költőgéniuszok megidézése a költészet napja alkalmából.

A Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár munkatársainak felolvasó-szavaló estje.

 

Lélekmelengető - versek

Időpont: 2018. április 10. kedd 17 óra

Helyszín: DEENK Bölcsésztudományi és Természettudományi Könyvtár, Tárgyaló

A DEENK és a Zeneművészeti Kar közös koncertsorozatának következő alkalmát a verseknek ajánljuk. A felcsendülő klasszikus zenei művek között a legszebb magyar költemények hangzanak majd el. DEENK Bölcsészettudományi és Természettudományi Könyvtár előtere

 

Forrás: debrecen.hu; Fotók: Deszkafesztival.hu, 

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)  
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

A bizonyítvány nem mindig úgy sikerül, ahogy gyermekünk megérdemelné. A Bethesda Gyermekkórház szakemberei összegyűjtöttek néhány mondatot segítségképpen, mit és hogyan mondjunk szülőként, hogy ne romboljunk, hanem építsünk.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére