Jelenlegi hely

Gyerekprogramok a Debreceni Ünnepi Könyvhéten

A könyvnézegetés az egyik legjobb program. De még jobb, ha közben - mellette - utána játszhatunk is! Izgalmas programokkal várja a nagyokat és főleg a kicsiket a Debreceni Ünnepi Könyvhét idén is!

Összegyűjtöttük, milyen programok várnak a kisebbekre, a gyerekekre a főleg felnőtteknek szóló író-olvasó találkozók, dedikálások mellett.

Idén 2023. június 8 - 11 között lesz a Csapó utcán a Debreceni Ünnepi Könyvhét. A Méliusz Juhász Péter Könyvtár által szervezett rendezvény díszvendége Terék Anna költő lesz, aki június 8-án, csütörtökön 17 órakor nyitja meg a debreceni könyvhét hivatalos programját – ami valójában már a szerdai nulladik napon elkezdődik.

2023. június 8. csütörtök

10.00 óra Hordozós zenebölcsi foglalkozás a Cserkó zenebölcsivel és Debreceni Hordozós Klubbal

A foglalkozás alatt különböző hordozási eszközöket próbálhatsz ki Kiss Anikó Okleveles Hordozási Tanácsadó segítségével és egy vidám zenés programon vehettek részt babáitokkal Ligetiné Csendom Erika néptáncpedagógus szervezésében.
Ajánlott életkor: pár hetes kortól 3 éves korig.
​Az esemény INGYENES. 

11.30 óra Jógakaland gyermekjóga hangszerekkel

A foglalkozás alatt a gyermekek meséken keresztül és játékosan tanulják meg a jóga alapjait, illetve hangterápiás eszközökkel is megismerkedhetnek.
Ajánlott életkor: 5+
A programra óvodás/ kisiskolás csoportok jelentkezését is várjuk a debrecenipagony@gmail.com e-mail címen
Foglalkozásvezető: Magyarné Szabó Júlia jógaoktató
Az esemény INGYENES. 

2023. június 9., péntek

10:00 óra Kerekítő baba-mama délelőtt

Ordasi Panka, a Kerekítő Közösség foglalkozásvezetője szeretettel várja a babákat, totyogókat, kisgyerekeket és szüleiket egy remek hangulatú programra. Közös mondókázás, ölbeli játékok és dalok tanulása, sok-sok kacagás a Debreceni Ünnepi Könyvhét színpadán a Csapó utcában.

Az esemény INGYENES. 

11:00 - 13.00 óra Szenzoros játszóház a könyvhéten

A szenzoros tál Magyarországon kevéssé ismert játékforma. Nyugaton viszont haladó szellemű bölcsődék, óvodák, sőt otthonok mindennapos tartozéka. A Babaház egyik célja ennek a játékformának a népszerűsítése. Sok előnye közül néhány: az érzékszervek használata, finommotorika fejlesztés, kognitív fejlődés, önálló játék, megnyugtató hatás. A könyvhétre kis ízelítővel készülök nektek. A tálak mellett más szenzoros anyagok, szlájmok és gyurmák is szerepelnek majd. Lesz egy meglepetés kreatív projekt is! Sok szeretettel vár minden gyerkőcöt a foglalkozásra  6 hónapostól kisiskolás korig Hornyák Adél - Adél Babaháza

Az esemény INGYENES. 

11:00-15:00 Mesterségek utcája – a Hajdú-Bihar Vármegyei Levéltár foglakozása gyerekeknek

Helyszín: a színpad mellett

13:00; 14.00 200 éve született Petőfi Sándor – gyerekfoglalkozás

Helyszín: Csapó utca, Olvasóliget

14:00-16:00 Társas óra – játékos percek a Méliusszal

Helyszín: Csapó utca, Olvasóliget

2023. június 10., szombat

10:00 óra Gyermekfoglalkozás

Helyszín: Csapó utca, Olvasóliget

11:00 óra Kézműves foglalkozás Csőke Kittivel

Helyszín: Csapó utca, Olvasóliget

14:00 óra Pólik József, Zách Attila: Tréfamesterek – képregény-bemutató, dedikálás

Helyszín: Csapó utca, színpad

14:00-16:00 óra Társas óra játékos percek a Méliusszal

Helyszín: Csapó utca, Olvasóliget

2023. Június 11. vasárnap

10.00 óra Játszani jó! - Interaktív társasjáték bemutató Lencse Máté és Jesztl József játékpedagógusokkal.

A program egyik fontos témája: Hogyan lehet jól játszani, úgy hogy a kezdők, kisebbek is egyenrangúan szálljanak be a játékba, mégis megmaradjon a játék izgalma. Játék közben megtanulhatjátok, milyen érzés esélyt adni és és elfogadni az előnyt. A Pagony kiadó legújabb társasai is kipróbálhatóak lesznek, amelyben a két szakértő lesz segítségetekre.
Az esemény INGYENES.

11.00 óra Gyerekfoglalkozás Dankó R. Magdival

Helyszín: Csapó utca, Olvasóliget

13:00-17:00 óra Mesterségek utcája

a Hajdú-Bihar Vármegyei Levéltár foglakozása gyerekeknek

Helyszín: a színpad mellett

15.00 óra Grela Alexandra, Kónya Ábel: Az én Debrecenem – foglalkoztatókönyv

könyvbemutató, dedikálás és könyvosztás

Helyszín: Csapó utca, Olvasóliget

A Debreceni Ünnepi Könyvhét idei eseményeit az aktuális infókat a Facebook oldalukon tudod követni.
Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.
Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

A tavasz első hírnökei, a hóvirág, a krókusz, a tőzike, a nárcisz után előbújtak lila színben pompázó és illatos ibolyák is. Az ibolya azon túl, hogy ehető növény, jótékony hatással van az emberi szervezetre. 
Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére