Jelenlegi hely

Csizmafényesítő hét a Vojtinában

Nemcsak a bábszínházi előadások, de a Csizmafényesítő hét, egy új kiállítás és a Könyvgyüjtő akció is izgalmassá teszi a Vojtina Bábszínház beli látogatásodat, ha decemberben benézel.

Csizmafényesítő hét - Mikulásváró a Vojtinában

Nagy izgalommal, kedves ismerősként várja idén is a Mikulást a Vojtina Bábszínház összes bábja és színésze. A Mikulás a kicsiket és a nagyokat meglepve náluk időz december 2. és 7. között.

Előadások:

December 2-án (vasárnap) 10.00 órától a

  • Vitéz László és az elátkozott malom című előadást láthatjátok a színházteremben Pályi János előadásában.
  • Menjünk el a látására! című betlehemes rítusjáték vár Benneteket a játszószínházban!

A Csizmafényesítő héten a színházteremben a Vitéz László és az elátkozott malom, A székely menyecske meg az ördög és Az előszobaszekrény boszorkánya című előadásokat, a játszószínházban pedig a "Menjünk el a látására!" című betlehemes előadások láthatóak.

Mesekönyvgyűjtő akció

A KönyvSziget (KöSzi) csapata szeretné bővíteni a tematikus, nyitott könyvespolcok számát a városban. Egy kifejezetten gyerekeknek szóló polc létrehozását tervezik a Kék Erdő Alapítványnak is otthont adó nagyerdei villában (Komlóssy út 54.). A Vojtina Bábszínház munkatársai szeretnénk ennek a gyerekeknek szóló könyvespolcnak a kezdő könyvkészletének az összegyűjtését segíteni.

Ha akad egy már megunt, de jó állapotú könyved, vagy szeretnéd a kedvencedet másnak is megmutatni, mert Te már kinőtted, itt al alkalom!

A felajánlásokat december 9-ig (vasárnapig) várják a bábszínház portáján hétköznapokon 8-17 óráig, szombaton és vasárnap 9-12 óráig. Az összegyűlt mesekönyveket december 13-án (csütörtökön) 13.00 órakor a Kék Erdő Házban adják át.

„Szép kerekek forogjatok” avagy meséljem-e?  című kiállítás

Tizenkettő, főleg varázsmese képi világából készült válogatás, mely a bemutatott mesei díszleteken, bábokon keresztűl az óramutató járása szerint elinduló néző különböző lelkiállapotokkal ismerkedhet meg. A virágot lépő lányból ismert tisztaság szépség általi megmutatkozásával vagy A halhatatlanságra vágyó királyfi meséje az ember legmélyebb vágyát és hitét jeleníti meg az örök életben. De megtalálható még az Őztestvérek, A Jancsi és Juliska és sok-sok mese alakjai és az általuk képviselt örök kérdések és szimbólumok. Séta a mesék és bábok birodalmában, kalandozás a lelkekben…

A bábokat és díszleteket tervezte: Bodor Judit és Majoros Gyula; a kiállítást összeállította Láposi Terka, Szabó Kártik Zsuzskával és Surányi Gergővel

A kiállítás látogatható: 2018. november 14-től 2019. január 7-ig (hétfő-péntek: 8-17 óráig, szombat-vasárnap: 9-12 óráig)

 

 

Fotó: Vojtina Bábszínház, Debrecenimami

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Biztosan neked is van a szekrényedben olyan ruhadarab, amit valaha nagyon szerettél, csak valamiért már nem veszed fel. Ilyenkor érdemes elővenni a varrógépet.
Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Ruhacsipesz, zokni, műanyag pohár, kartondoboz vagy éppen egy fakanál. Első ránézésre egyik sem fejlesztőjáték. Egy kis fantáziával azonban remek játékeszköz lehet belőlük – ráadásul szinte biztos, hogy már most is ott lapulnak valahol a lakásban.
Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Itt az ősz. Reggelente már érezni, hogy lehűlt a levegő, előkerülnek a könnyű kabátok, a kardigánok, sálak, és lassan mi is elkezdünk más szemmel nézni a szekrényünkben lévő ruhákra.
A varrás többet ad, mint gondolnád

A varrás többet ad, mint gondolnád

A legtöbben úgy gondolnak a varrásra, mint egy hasznos hobbira. Egy olyan tevékenységre, amellyel ruhát javíthatunk, függönyt varrhatunk vagy kreatív ötleteket valósíthatunk meg.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére