Jelenlegi hely

Bábszínházi Világnap Debrecenben is

A határon túli és itthoni magyar nyelvű bábosok találkozója lesz 2017. március 21-én. A kezdeményezéshez, melyet idén immár negyedik alkalommal rendeznek meg, csatlakozott a debreceni Vojtina Bábszínház is.

2017-ben a magyar nyelvű bábosok negyedik alkalommal, szokatlan körülmények között mutatják be a műfaj sokszínűségét. Bábszínházak, független társulatok, oktatási intézmények, és szakmai szervezetek ünneplik március 21-én a bábszínházi világnapot. Lesznek programok városi főtereken és könyvesboltokban, piacokon és tömegközlekedési eszközökön.

Az eseménysorozat célja az, hogy ráirányítsa a figyelmet a magyar nyelvű bábművészetre, annak sokszínűségére, intézményeire és független társulataira, a régóta pályán levőkre és a legfiatalabb generációra, így ez a nap az összes magyarországi és határon túli, kő- és független bábszínház közös ünnepe. Határon innen és túl több mint húsz településről több mint negyven társulat, csoport, oktatási intézmény, szakmai szervezet csatlakozott, akik maguk találják ki és alakítják saját városukhoz a programokat. A Világnapi ünnep kezdeményezője és koordinátora a Budapest Bábszínház, fővédnöke dr. Áder János köztársasági elnök.

A Vojtina Bábszínház programjai Debrecenben ebből az alkalomból:

Muzsikáltató

Játékos hangszerbemutató a játszószínházban

Helye: Vojtina Bábszínház - Játszószínház

Ideje: 9.30-10.30 között; 13.00-14.00 óra között
(Ez a program díjköteles!)

 

Kiment a ház az ablakon!
A Vojtina előtt várunk minden kíváncsi szemet, fület és kezet, hogy megnézze, megtapintsa, meghallgassa közelről mindazt, amit máskor a nézőtérről figyel.

Interaktív játékokkal is várunk Benneteket!
Helye: a Vojtina Bábszínház előtti tér

Ideje: 13.00 és 17.00 óra között

 

Sétáló bábolda
Bábjainkkal találkozhattok a főtéren és a Piac utcán
Helye: Debrecen főtere és a Piac utca
Ideje: 16.00 és 17.00 óra között

 

Gördül a bábos!
Szerencsés János felkerekedik, hogy jókedvet és szerencsét vigyen a gyerekeknek!
Helye: Debreceni Klinika: Gyermek Hemato-Onkológiai Osztály

(4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98.)
Ideje: 14.30-tól 15.30-ig

 

Forrás, fotó: Vojtina Bábszínház

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.
Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

A tavasz első hírnökei, a hóvirág, a krókusz, a tőzike, a nárcisz után előbújtak lila színben pompázó és illatos ibolyák is. Az ibolya azon túl, hogy ehető növény, jótékony hatással van az emberi szervezetre. 
Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére