Jelenlegi hely

40 éves Debrecenben az apás szülés, dr. Szeverényi Péterre emlékeznek

40 évvel ezelőtt indult el az apás szülés Debrecenben, köszönhetően dr. Szeverényi Péter szülész-nőgyógyásznak. Emlékére tudományos ülést tartanak.

A Debreceni Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika szervezésében kerül sor a Dr. Szeverényi Péterre emlékező tudományos ülésre. Az alig egy éve elhunyt, elhivatott szakemberről, munkásságáról és a folytatásról, eredményekről a pályatársak, kollégák tartanak előadásokat.

A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy az egészséges anyákat és újszülöttjeiket nem választották el egymástól, a gyermek azonnal emlőre kerülhetett, létrejöhetett a korai kötődés szempontjából alapvetően fontos bőr-bőr kontaktus. 

Kezdeményezése révén vált az apás szülés vált mellett mindennapi gyakorlattá a rooming-in ápolási rendszer meghonosodása is. Mindezek eredményeként a debreceni Szülészeti Klinika 1992-ben Európában elsőként érdemelte ki a Baby-friendly Hospital („bababarát kórház”) megtisztelő címet.

Negyvennégy év alatt körülbelül 3800 gyermeket segített a világra dr. Szeverényi Péter a debreceni női klinikán.  A magyar orvosvezetők által akkor még elutasított gondolkodással szemben állva nagy energiákat mozgósított már a 80-as évektől azért, hogy a szülés a férfiak számára párjukkal együtt átélhető esemény válljon. Ne maradjon tabuktól övezett ismeretlen, az anyák és a babák között pedig létrejöhessenek a korai kötődés alapvető feltételei.

A rendezvényre 2024. május 10-én, 13.00 órától kerül sor a DE KK Szülészeti Klinika Tantermében (4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98.)

Az esemény védnökei Prof. Dr. Szabó Zoltán, a DE Klinikai Központ elnöke, Prof. Dr. Engler Ágnes, a DE Nevelés- és Művelődéstudományi Intézet tanszékvezetője, a Három királyfi három királylány Mozgalom debreceni szervezetének vezetője.

ADL - Debrecenimami

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Élményajándék tippek - felesleges tárgyak felhalmozása helyett

Élményajándék tippek - felesleges tárgyak felhalmozása helyett

Karácsonykor mindenki szeretne örömet szerezni – de egyre többen azt érezzük, hogy a rengeteg tárgy helyett valami maradandóbbra vágyunk. Valami olyanra, ami nem porosodik a polcon, közös élménnyé, emlékké válik.Összegyűjtöttük a legjobb élményajándék-ötleteket, melyeket gyerekeknek, pároknak, nagyszülőknek vagy akár barátoknak is adhatsz – és amelyek könnyedén elérhetők.
Sajtburger leves - A folyékony buresz, amiben a gyerek észre sem veszi a zöldséget!

Sajtburger leves - A folyékony buresz, amiben a gyerek észre sem veszi a zöldséget!

Ugye ismerősek azok a világvége-hangulatú pillanatok, amikor a hűtő előtt állsz, és azon gondolkodsz, mi a csudát főzz? Közben a család olyan válaszokkal támogat, mint „mindegy”, „nem tudom”... 
Decemberi néphagyományok, mágikus és jeles napok

Decemberi néphagyományok, mágikus és jeles napok

Ferenc, János, Borbála, Mikulás... igazán gazdag jeles napokban és különleges alkalmakban december hónap. Mit is csináltak régen elődeink? Honnan tudták, milyen időjárásra számíthatunk vagy kinek hogy hívják majd a jövendőbelijét? 
Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére