Jelenlegi hely

Háborúban a nagyival

Marha mérges vagyok. Rettenetes éjszakát tudhatunk magunk mögött. Volt sok sírva ébredés, éjszakai bilizés meg pelenkacsere, pedig nem szokott... Történt ugyanis, hogy tegnap este itt járt látogatóban a nagymama. Azt, hogy bár sokszor kértem, hogy korábban jöjjön, tekintettel arra, hogy a vacsora, fürdés, mese, alvás rutinját nem szeretem megzavarni, mert akkor nehéz mindenkinek, mégis akkor jön, már szóvá se teszem.

A félreértések elkerülése végett, előrebocsátom, hogy tudom egy, az unokák iránt érdeklődő, segítőkész nagymama felbecsülhetetlen kincs és én hálás is vagyok, de. Ugyan mondja már meg nekem valaki, hogy miért kell mindig figyelmen kívül hagyni azt, amit a gyermekekkel kapcsolatban kérek, és miért kell mindig az ellenkezőjét cselekedni?!...

Szóval, épp vacsoráztunk, amikor megérkezett, és hozott szőlőt. Értem én, hogy mézédes meg bio meg csupa vitamin meg szeretet, de a kicsinek nem adok, mert csikarja a hasát és hasmenése lesz tőle. Ezt az ő (a kicsi) bőrén tapasztaltuk meg. A nagy szereti és adok is neki, de nem este, amikor már ledöntött két deci kakaót, mert az eredmény ugyanaz lesz, mint a kicsi estében. 

Szóval megköszönöm a gyümölcsöt, megbeszélem a naggyal, hogy holnap megesszük, kicsit nyekereg, de elfogadja, szépen elrakom. Látom, hogy mindenki békésen eszeget, ezért ráhagyom őket, és lemegyek a tárolóba, hogy gyorsan előtúrjam azokat a vackokat, amiket már napok óta tervezek, csak nem volt érkezésem. Tíz perc se telik el, jövök vissza, és látom, amint mindkét kölyköm nagy boldogságba tömi magába a szőlőt. A következményeket már fentebb részleteztem. Elönt a méreg, de nem szólok, inkább kimegyek, és elszámolok tízig.

A barátnőm, aki könnyen konfrontálódik a kényelmetlen szituációkkal, ezen a ponton figyelmeztetne, hogy rá kell szólni (mármint a nagymamára), kategorikusan meg kell mondani neki, hogy ezt nem. Igaza is van, de én szóltam, és megkértem, de ő mégis. Ha akkor nem értett meg, akkor most miért értené. Felesleges lenne vitát szítani, főleg a gyermekek feje felett. Mit közvetítenék feléjük, hogy a mama összeveszik a nagymamával, mert adott nekik valami finom dolgot, amit aztán a mama meg elvesz. A gonosz. Persze nem ő fogta éjnek évadján a kezét, míg a bilin kuksolt sírdogálva, hogy fáj a hasa. És nem ő ringatta a hascsikarásos gyermeket félórákat. Gondolom ő aludt, nekem meg a szívem szakadt meg.

Nem voltam persze mindig ilyen, ismeretségünk 15 évéből sokat töltöttem csatározásokkal, ami csak egyre mélyítették a köztünk lévő szakadékot, és mérgesítették a viszonyunkat. Minden vita meddő volt. Nem értjük meg egymást.

Amikor megszülettek a gyermekek elhatároztam, hogy a józan ész határain belül inkább engedek, hogy fenntartható legyen a béke. Úgy gondolom, hogy ez az egész család érdeke. Ki akar háborús zónában élni. Jobb napjaimon mosolygok, rosszabbakon magamban fortyogok az állandó megjegyzéseken. Miért van rajta zokni, pulóver, anorák, ha meg nincs, miért nincs. A fürdővíz vagy túl meleg vagy túl hideg, de jó sose. Ha adok édességet, mérgezem őket, ha nem, vaskalapos vagyok. A nyuszi a sapkájával, na az vagyok én.

A kölykök szeretik a nagymamát és ő is őket és ez nagy kincs. A nagy szívesen megy hozzá és alkalmanként ott is alszik, és imádja. Na persze, ott mindig lehet egy mesével többet nézni, nincs balhé, ha fogmosás után lecsúszik még egy keksz és hasonlók. Nekem ez belefér, de hol van az a határ, amikor már nem engedhetek? Mi az, ami már túl van azon a ponton, hogy a békesség nevében már nem nyelhetem le a békát?!

Ha ez egy teljesen egyedi elszigetelt eset lenne, biztos nem lennék kiakadva. De nem az. És lehet, hogy bolhából csinálom az elefántot meg túlreagálok, de nem látok a dühtől. Ott volt az az eset is, a mozival. Névnapja volt az apjuknak és én megleptem egy délutáni mozizással. Megkérdeztük a nagymamát, vállalja-e a kölyköket. Vállalta, örültünk, hálásak voltunk, megköszöntük. A nagyobbik különösen érdeklődő volt a mozi iránt. Hol van, milyen, mi történik ott és jönni akart. Mondtuk neki, hogy ha kicsit nagyobb lesz, őt is elvisszük, de ez még egyszerűen nem való neki. Három és fél éves. A nagymama kapott az alkalmon és közölte a gyermekkel, hogy ő majd elviszi. Szépen elmondtam, hogy ő még kicsi ehhez, nem szeretném, hogy elvigye. Ha programozni akar vele, menjenek játszóházba, ovis tornára, bábszínházba vagy bárhová, ami ajánlott, de ne egy hat év alatt nem ajánlott egész estés mozifilmre. A gyermek persze rápörgött a témára, hogy moziba akar menni, ezért több alkalommal, amikor mindhárman jelen voltunk, elmondtam, hogy ez most még ne. Majd csinálnak mást és az is nagyon klassz lesz.

Aztán egy vasárnap, amikor ott aludt egyet, a megbeszélt időben boldogan megyünk érte, látjuk nincs a kocsi a ház előtt. Paramami rögtön elkezdett duruzsolni, hogy biztos beteg lett, baleset érte, rohanni kellett vele az ügyeletre. Rémülten rontok be, és kérdezem az otthon maradt nagypapát, hol vannak, ő meg közli, ne aggódjak, csak elmentek moziba.

Foto: Pixabay

Kisvártatva persze megérkeznek, a gyermek boldog arccal újságolja, hogy be-be-be a nagymama elvitte őt mesemoziba, és kukoricát is evett. Egy szelep a fejem tetején jó szolgálatot tett volna. De hát mit lehet ilyenkor tenni? Borítsam rá a mérgemet, hogy olyasmit csinált, amire többször is megkértem ne tegye. Nem tettem. 

Később, amikor a konyhába egyedül maradtunk, szóvá tettem, hogy nagyon nem oké, amit csinált. Rögtön támadt, hogy mit csinálok ebből olyan nagy ügyet, amikor ő is elvitte az ő gyerekét, és mégse lett tőle semmi baja, bezzeg a szomszéd lánya az újszülött gyerekével mászik sziklát és jár horrorfilmekre, én meg... Ezen a ponton bennem már csak a feladás volt, mit mondhattam volna, hogy bárcsak a szomszéd asszony lányát vette volna el a fiad, akkor lehetne azon jajveszékelni, hogy szegény gyermek még leesik a szikláról, mert, hogy akkor meg az lenne a baj, az tuti. Sakk-matt.

Ha megbeszélni nem lehet, ha az eltiltás nem kívánatos megoldás, vajon milyen eszközzel élhetnék, mert ez az idő múlásával és a gyermekek számának növekedésével csak egyre rosszabb lesz. Ti, akik olvastok engem, megoszthatnátok tapasztalataitokat és ötleteiteket, hogyan lehet ezeket a helyzeteket kezelni. Nagyon hálás lennék, mert a harcosabbik énem elkezdett fegyverkezni, pedig én békepárti vagyok…

Szerző: Mészáros Edit, édesanya
Fotó: Pixabay
Forrás: Budapestimami

Hozzászólások

Konfrontálódni. Ha nem megy, nem kell a gyereket oda adni vagy csak felügyelettel!

Több dolog is eszembe jutott: nagyi és anyuka függő ugyanis. Például elmondanám, hogy mit érzek, amikor a kérésem ellenére olyat tesz, ami nem csak rám, hanem az unokájára nézve is káros. Persze utólag, mert ott, helyben kezelve az esetet tényleg a nagyi jönni ki győztesen, én meg megalázva. Valami hasonlót  mondanék négyszemközt: "Nagyon zavart múltkor, amikor a kérésem ellenére mégis odaadtad a szőlőt az unokáknak, akiknek utána egész este fájt a hasuk, fognom kellett a kicsi kezét a bilin, stb." Lehet, hogy ő kifogásokat hoz majd fel, vádol, hogy biztos nem attól van, hanem valamilyen más ételtől, stb. Ettől függetlenül saját tapasztalatból tudom, hogy hosszú távon hatása van (például ha olyan makacs, akkor ő azért is megpróbálja majd bizonyítani, hogy Neki van igaza, és amikor majd nála is jelenztkezik az, ami nálatok; legközelebb pedig nem fogja még egyszer megcsinálni sem nálatok, sem magánál, hiszen ahogy írtad, szereti az unokáit), igaz kis lépésekben lehet csak haladni. Lehetne persze drasztikusababn is: én ilyen helyzetben lehet, hogy az éjszaka közepén felhívtam volna, hogy baj van, segítsen. És hallhatta volna saját fülével tettei következményét.

Sok türelmet, kitartást és kívánom, hogy találd meg azt a módszert, amivel lehet némi változást elérni (teljes siker csak akkor jön, ha a nagyi is hajlandó változtatni).

 

Kedves Edit!

Én is békepárti vagyok, de sajnos nálunk is túl sok a baj anyósommal, ez a szőlő-téma is épp a minap játszódott le nálunk is és még sok történetet tudnék mesélni, de nem fárasztok ezzel most senkit. Nálunk annyiban más a helyzet, hogy anyósom és a gyerek nem imádják egymást, el sem marad vele a gyerek, mert ő nem játszik a gyerekkel.

A lényeg szerintem az, hogy a gyermekért elsősorban az édesanya felelős, neki kell megvédenie minden bajtól, betegségtől, megóvni a lelki és a testi egészségét minden veszélyeztető körülménytől és ha ez a körülmény épp a nagyi, hát akkor tőle is. Ez a kötelességünk.

Inkább sértődjön meg a kedves nagyi, mintsem a gyerekem egy percig is szenvedjen az ő hülyesége miatt!

vannak határok, de ha a szép szó nem használ, akkor nem velem van a baj.

senkinek nem hagyom, hogy ártson a gyermekemnek, még a nagyanyjának sem!

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Képregény, táblakép, futás... a közös pont: a Himnusz

Képregény, táblakép, futás, ismeretlen szerelmes ... a Himnusz és Kölcsey titkai

Gondolnád, hogy január 22-én ünnepeljük a Himnusz születésnapját? És azt tudtad, hogy képregény is készült belőle? Vagy azt, hogy Kölcsey nem is tartotta jó versnek?
23 mondat, amit ne mondj annak, aki bajban van

23 mondat, amit ne mondj annak, aki bajban van

Te is tudsz ilyen „jó szándékú”, de romboló mondatokat? Nekem a „kedvenceim” az „Engedd el!” a „Másoknak sokkal nehezebb” és a „Tudom, mit érzel”. Ilyenkor szívesen visszakérdeznék: Tényleg tudod?! Szerintem fogalmad sincs…
Love my Snowboard – Fotó- és videópályázat

Love my Snowboard – Fotó- és videópályázat

Pályázat típusa: fotó- és videó pályázatBeküldési határidő: 2022. március 30.
Novellapályázat Preyer Hugo emlékére 2022

Novellapályázat Preyer Hugo emlékére 2022

Pályázat típusa: sci-fi novellák írásaBeküldési határidő: 2022. március 31.Korcsoport: 3-12. osztályos gyerekek
Ugrás az oldal tetejére