Jelenlegi hely

Gift of Life – Ajándékozz életet!

Figyelem Esztert, ahogy szaladgál a réten. Rózsaszín ruhájában, rózsaszín kalapjában mindig mosolygó arcával a szikrázó napsütésben, az üde zöld füvön – olyan, mint egy kis tündér. Van egy nagy piros labdája, a labdának pedig egy piros gumifüle. Eszter erősen szorítja, hiszen ha nem a fület fogná, a labda kieshetne karjai közül és elgurulna. Messzire gurulna, és talán soha nem találná meg.

Egy fiatal fiú ül egy padon, kis fehér kutyája mellette hűsöl. Eszter közelebb megy, óvatosan, de bizalomteljesen közelít a kis állathoz. Labdáját hamarosan anyukája kezébe nyomja, és ő önfeledten kutyázik, simogatja a vidám kis jószágot, aki hálásan nyalogatja a kislány kezét.

Eszter még csak most töltötte be a hármat, nincs tudatában annak, hogy másnap fekszik be a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Gyermekszív-központjába, ahol nagy, életmentő műtétet hajtanak rajta végre.

A csíkszeredai kislánynál pár hónappal ezelőtt, egy rutin gyermekorvosi vizsgálat során szívzörejt észlelt a gyermekorvos. A csíkszeredai kardiológián a szívultrahang-vizsgálat kiderítette, hogy nagy a baj: Eszter szívén egy nagy lyuk van. Pitvari sövényhiány – szólt a diagnózis, lehetőség lenne a katéteres zárásra, de a lyuk túl nagy hozzá, és túl közel esik a szívbillentyűkhöz. Ráadásul a szívbillentyűivel is gond van: a pitvart a kamrától elzáró billentyű nem zár jól, ezért mikor a vért a kamra tovább pumpálja a tüdőbe, egy kisebb mennyiség mindig visszapréselődik a pitvarba, és ez hosszú távon nagyon megterheli a szívet. A jobb szívkamrája túlterheltsége miatt bal kamra-elégtelenség és jobb szívbillentyű-elégtelenség alakult ki Eszternél.

Motoros szívműtétre van szükség – mondta a csíkszeredai kardiológus az aggódó édesanyának, Ildikónak – azt viszont itt nem tudjuk elvégezni. A szülők kétségbeestek, ám szerencsére a csíkszeredai gyermekkardiológus ismerte a Gift of Life – Ajándékozz életet projektet! és azonnal felvette a kapcsolatot a projekt koordinátorával, dr. Weithaler Annamáriával.

A Rotary International, a Rotary Magyarország és a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet közös jószolgálati programja, a Gift of Life – Ajándékozz életet! projekt keretében szívbeteg határontúli gyermekek számára adnak esélyt a teljes életre olyan műtétek biztosításával, amelyek elvégzésére a gyermekek hazájában nincs lehetőség.

Dr. Weithaler Annamária lázas szervezésbe kezdett, hogy Esztert mielőbb megműthessék Budapesten. A szívzörej észlelése után két hónappal már a budapesti gyermekkardiológián vizsgálták meg Esztert, és dr. Opra Valéria kitűzte a műtét időpontját is júniusra. A műtét teljes összegét a Gift of Life – Ajándékozz életet! projekt biztosítja.

„Attól féltünk a legjobban – meséli Ildikó, Eszter anyukája, - hogy nehogy meghűljön a kislányunk és elhalasszák a műtétet. Pesten most gyönyörű, meleg idő van, de tegnap otthon, Csíkszeredán még zuhogott az eső, és tíz fokkal kevesebbet mutatott a hőmérő, mint most itt. Ráadásul, a rokonaink, akiknél megszálltunk volna is felhívtak, hogy eszünkbe ne jusson jönni, mert a kislányuknak mandulagyulladása van és Eszter elkaphatja. Végül találtunk olyan ismerősöket, akiknél megszállhatunk.”

„Nagyon aggódom Eszterért. – vallja be a biológus végzettségű édesanya. – Amiatt pedig különösen, hogy a kórházban távol lesz tőlünk. Látogathatjuk, de az elalvásánál nem lehetünk vele – soha nem töltött még tőlünk távol egyetlen éjszakát sem. A műtét után pedig még hosszú idő a felépülés, sokáig bent kell maradnia.” Eszter májusban töltötte be a harmadik életévét, szeptemberben kezdi majd az óvodát. Egyelőre csak délig marad, de később délutánra is bennmarad majd.

„Nem tudtuk, hogy Eszternek baj van a szívével. – teszi hozzá a matematikus édesapa. Semmilyen tünete nem volt, korábban a gyermekorvos sem észlelt nála semmilyen jelet. Egyetlenegyszer volt, hogy nagyon magasra felszökött a láza, és akkor elkékült a szája is.”

„Közben otthon is zajlanak az események. – avat be a család életébe az édesanya. – A nyolcadikos nagyfiunk holnap felvételizik informatika szakos gimnáziumba, ötödikes nagylányunk pedig egy nemzetközi matematikai versenyen a jó eredményével táborozást nyert – ő pedig oda készülődik. A testvérekre most a nagyszülők vigyáznak, az édesanya és az édesapa addig marad Budapesten, amíg Esztert nem vihetik haza. Bízunk benne, hogy ez mielőbb bekövetkezik!

 

Miért Magyarországon műtik a határontúli gyerekeket?

Magyarországon rendkívül magas színvonalú a gyermek-kardiológia. A Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Gyermekszív-központjában európai szintű beavatkozásokat hajtanak végre. Az 1995 óta működő gyerekszív-sebészeten az újszülött, szívbetegséggel született csecsemőket is meg tudják műteni – ezzel a magyar gyerekek számára adott az esély, hogy a műtét után teljes értékű életet élhessenek.

Sok Kelet-Európai országban nincs ilyen lehetőség, számos környező országban nem áll rendelkezésre a veleszületett szívrendellenességek ingyenes orvosi és műtéti ellátása, ami Magyarországon minden gyermek számára megadatik a társadalombiztosítás rendszerén keresztül. Romániában is csak a felnőtteket operáló szívsebészek tudnák megműteni a kisbabákat és kisgyerekeket, ám egy kis szív, egy pici, párkilós szervezet egészen más tudást, más műtéti körülményeket igényel. Ilyen szempontból Magyarország gyermekszív-sebészeti regionális központnak tekinthető.

 

Mi a Gift of Life program?

Egy nemzetközi jótékonysági projekt, a Gift of Life – Ajándékozz életet program a műtéttel elérhető teljes élet esélyét szeretné megadni azoknak a gyerekeknek is, akiknek a hazájában nem végeznek ilyen műtéteket.

Az első Gift of Life projektet létrehozó amerikai rotaristák, a magyar származású, Amerikában élő üzletember, Karsai Gábor és az alapító Robbie Donno a kezdetektől meghatározó vezetői voltak a Gift of Life program magyarországi projektjének. Karsai Gábor Kercsmár Andrással, a magyar Rotary akkori kormányzójával indította újra útjára a Gift of Life-ot 2010 tavaszán azzal a céllal, hogy a szakképzett magyarországi orvosok tudása a környező országokban élő szívbeteg gyermekek számára is rendelkezésre álljon.

A Gift of Life háromoldalú jószolgálati együttműködés. A Rotary International, a Rotary Magyarország és a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet 2010. március 24-én a budapesti Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben írta alá a Gift of Life – Ajándékozz életet elnevezésű nemzetközi programhoz való csatlakozás dokumentumát.

A megállapodás szerint a Rotary Magyarország kezeli a beavatkozásra váró betegek előzetes vizsgálatainak szervezését, a Kardiológiai Intézetbe való irányítását, és mindezek pénzügyi fedezetét is biztosítja egyben. Az Intézet végzi a beteg gyermekek kardiológiai és szívsebészeti kezelését. Magát a műtéti technikát húsz évvel ezelőtt a Rotary segítségével tanulták meg orvosaink, ezt kívánják továbbhasznosítani a segítségre várók körében.

„A szívrendellenességgel született gyermekek műtéti rehabilitációja – mondhatjuk a gyermek megajándékozása egy teljes értékű élettel – egyike azon nagyszerű tetteknek, amit ember emberért véghezvihet. Soha ne feledjük, „aki megment egy életet, egész világot ment meg” – fogalmazott Balogh György, a Rotary 2011/2012 évi kormányzója.

 

Kiket műtöttek meg először Magyarországon?

A programban elsőkként Pálfi Borókát és Budai Zsófiát műtötték meg 2010 márciusában és decemberében. A három éves Zsófi és a hétéves Boróka műtétének költségéhez jelentős mértékben hozzájárult a New York-ot, Queent, Brooklyn-t és Nassau-t magába foglaló Rotary District 7250, melynek vezetője a magyar származású üzletember, Karsai Gábor, aki a kezdetektől meghatározó vezetője volt a Gift of Life nemzetközi összefogás megteremtésének és a program magyarországi elindításának. Emellett Zsófi műtéti költségeihez Für Anikó és a Hrutka Róbert Zenekar nagy sikerű jótékonysági koncertje is hozzájárult félmillió forinttal, amelyet a Rotary Klub Budapest-Tabán szervezett. Borókáról a Duna Televízió forgatott kétrészes dokumentumfilmet „Határon átívelő segítség” címmel.

Zsófi és Boróka jól vannak és vidáman élik az egészséges kislányok mindennapjait. A programban akkor részt vevő további nyolc kisgyereken is sikeres műtétet hajtottak végre, majd azt követően mindnyájan gyorsan hazatérhettek és az időszaki kontrollvizsgálatokon kívül nem igényelnek további orvosi felügyeletet.

A 2012–2013-as projektévben három újabb kisgyermek, Opra Eszter, Sógor Zente és Papp Arnold Dávid sikeres műtétjére került sor. Ezt elsősorban néhány magyar Rotary klub áldozatkészsége, rotaristák és más magánszemélyek nagylelkűsége tette lehetővé.

 

Az új projekt: kb. 16 gyermek életének megmentése a cél!

A 2013–2014-es projektévben – nemzetközi összefogással – kb. 14-16 gyermek életének a megmentése a cél. A szervezés feladatát két Rotary klub, az RC Budapest-Tabán és az RC Budapest-City vállalta. Az első életmentő műtétre 2014. júniusában kerül sor. A beavatkozást a négy éves, csíkszeredai Vaszi Eszteren hajtják végre. A sikeres beavatkozásokon túl a projekt többek között az orvos-továbbképzés és a szűrővizsgálatok kiterjesztésének támogatását is célul tűzte ki.

 

A pénzszerzés nehézségei

A programban elkötelezett szívsebészek dolgoznak. A pénzszerzés olykor nehézségekbe ütközik, és megtörtént már, hogy az elhivatott orvosok megelőlegezték a műtétet a Kardiológiai intézetben. A Gift of Life program anyagi támogatása mellett a szülők hozzájárulásai és a Rotary klub tagjainak adományai teszik ki a műtétek költségeit. Dr. Weithaler Annamária a program koordinátora is elkötelezetten küzd minden egyes gyermek életének megmentéséért – az anyagi források megtalálásával is.

 

A magyarországi Gift of Life története

A magyarországi Gift of Life atyja Dr. Fekete Farkas Pál gyermekkardiológus professzor. Mielőtt Magyarországon létrejött volt a Gyermekszív-központ, és hazánkban sem volt gyermekszív-sebészet, a magyar szívbeteg gyermekeket az USA-ban műtötték meg a Gift of Life projekt keretében Fekete Farkas Pál professzor fáradhatatlan munkájának köszönhetően.

Neki köszönhető, hogy Magyarország húsz évvel ezelőtt csatlakozott a programhoz. A professzor a II. Számú Gyermekklinika kardiológiai gyermekosztályának vezetőjeként ki tudta választani az egész országból azokat a gyerekeket, akiknek a kezelésére Magyarországon technikai (pl. műszerhiány) és egyéb nehézségek miatt nem kerülhetett sor, de életmentő műtétjük Amerikában elvégezhető volt.

1991 és 1994 között negyvenegy rendkívül súlyos szívbeteg magyar gyermeket operáltak meg egy New-Yorki és egy Nem-Jersey-i kórházban, amelyhez az anyagi fedezetet a Rotary Club New Jersey biztosította, az utazási költségek előteremtése, a szervezés és az adminisztráció pedig a Rotary Club Budapest feladat volt. Fekete professzor ötletének köszönhetően a projekt keretében huszonöt magyar orvos vehetett részt három hónapos posztgraduális képzésen, hogy új tudásukat aztán hazánkban kamatoztathassák.

 

A Gift of Life International

A Gift of Life International nemzetközi civil program, melynek célja olyan gyermekek életének megmentése, akik veleszületett szívbetegségben szenvednek és országukban nem áll rendelkezésre a gyógyítás lehetősége. Világszerte több mint hetven  Gift of Life projekt keretében több mint 12 ezer gyermeknek sikerült új életet ajándékozni a segítőkész emberek támogatásának köszönhetően.

Jelenleg évente több mint ezer gyermeken segítenek a program önkéntes szervezői és szakemberei. A projektek többségét helyi Rotary klubok szervezik. A kezdeményezés is egy rotaristától, Robbie Donnótól ered, aki egy ugandai kislány, Grace Agwaru életének megmentésével indította útjára a Gift of Life-ot. Grace ma a program jószolgálati követe. A Gift of Life International ernyőszervezetként támogatja ezeket a független Gift of Life projekteket – köztük a magyart is.

 

A Gift of Life program tevékenységei:

  • Életmentő orvosi beavatkozásokat szervez
  • Szűrőprogramokat szervez a pontos szívgyógyászati diagnózisok felállítására
  • Képzési programokat szervez a helyi szakemberek számára, elősegítve ezzel a diagnosztikai és sebészeti önellátást a helyi közösségekben
  • Finanszírozási lehetőségeket kutat fel és adományokat gyűjt
  • Helyi és nemzetközi szinten felhívja a figyelmet a problémára és a programra

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére