Jelenlegi hely

Joy – Rögös út vezet a csillagokig

A Joy című film főszereplője kislányként arról álmodik, hogy az általa alkotott hasznos tárgyak boldoggá teszik az embereket. Hogyan lesz a nehéz sorsú háziasszonyból sikeres üzletasszony? A család támogat, vagy inkább akadályoz ebben a folyamatban? Érdemes újrakezdeni és kitartóan küzdeni az álmainkért? David O. Russell életrajzi ihletettségű drámai vígjátékában közelebb kerülünk a válaszhoz.

A 90-es évek Amerikájában játszódó történet főszereplője Joy (Jennifer Lawrence), aki kislányként szeretett alkotni, kézműveskedni, kreatív, nagy fantáziával rendelkező gyerek volt. Arról álmodott, hogy olyan tárgyakat tervez, ami segíti az emberek mindennapi életét.

A szülei válása után a továbbtanulás helyett dolgozni ment, mellette apja (Robert De Niro) autószerelő-műhelyének könyvelését is végzi. Közben saját házassága is elromlott, két gyermekét egyedül neveli.

A film elején egy kaotikus családba csöppenünk: Joy anyja egész nap szappanoperákat néz, ki sem mozdul a szobájából, a volt férje a pincében lakik, a nagymama az emeleten, apja is hazaköltözik közben. Joy mindenkinek gondját viseli, ügyeit intézi, miközben egyre túlterheltebb és idegesebb. Az álmai egyre távolabbinak tűnnek ebben a káoszban.

Otthon sokan veszik körül, mégis egyedül vívja csatáit. A nagymamája, Mimi az egyetlen, aki megérti őt és bízik benne, ő a narrátora az egész filmnek. Felismeri a Joyban rejlő tehetséget, arra bátorítja, hogy találja meg a saját útját.

Egyszer csak megszületik fejében egy új találmány ötlete: Joy feltalál egy levehető és mosható fejű felmosót, amit anélkül ki lehet csavarni, hogy kézzel hozzáérnénk a rongyhoz és nagy felszívóképessége van. A kislánya színes ceruzáival megrajzolja a formatervet, majd elkészíti a prototípust.

Az újítás zseniális, de mi lesz a megvalósítással? Elkezdődik a küzdelem: hogyan sikerül meggyőzni a családját, hogy támogassák? A befektetőt (apja barátnőjét), hogy termékeket gyárthasson? A média képviselőjét, hogy adjon lehetőséget a teleshopban bemutatni a felmosót? És a vásárlókat, hogy szükségük van erre az eszközre?

Az önmegvalósítás buktatókkal teli útjára lép, a semmiből csak háziasszonyi tapasztalatára és józan eszére alapozva szívósan, kitartóan építi a vállalkozását. Mivel kezdő az üzleti életben, nincs felkészülve a nehézségekre, ellopják a szabadalmát, a szerződések ismeretlen pontjaira hivatkoznak, akadályozzák az értékesítést.

Joy mindent egy lapra tesz fel, jelzáloghitellel terheli a házát, amikor elveszni látszik, nem hagyja magát, a végsőkig kitart. Nehéz döntéseket hoz, kiáll a véleménye mellett, újratervez, megoldást keres a kudarcok esetében is.

A film kritizálja az amerikai tömeggyártást, hiszen a cégeknek nem kell a drágább, tartós termék, helyette nagyobb profitot hoz az olcsó, silányabb minőségű, amit gyakrabban vesznek.

Hősünk vállalja önmagát, amikor a médimogullal vagy a "cápákkal" tárgyal. Nem engedi, hogy a teleshopos fellépés során megváltoztassák a külsejét, saját ruhájában, kiengedett hajjal, közvetlen természetességgel jelenik meg, igazi személyiségét adja. A hatás nem marad el, a nézők azonosulnak vele, rengeteg felmosót rendelnek.

A televíziós műsorban betekintünk a színfalak mögé, megismerjük a műsorkészítés szereplőit, az értékesítés trükkjeit, a manipuláció eszközeit. Itt az számít, hogyan tudod eladni magad.

Joy a környezetében támogatókat és ellenségeket is talál. Az apja új párja tőkét ad, a volt férj tanácsokat, a gyermekkori barátnője végig segít neki, de a féltestvére, Peggy féltékeny a sikereire, sok bajt okoz. Joy apja jó szándékú, ám nem egyszer kijelenti: "az én hibám, hogy elhitettem vele, hogy többre képes, mint egy unatkozó háziasszony."

A film szórakoztató, izgalmas, humoros elemek váltakoznak a sivár valósággal. Sírunk és nevetünk a főhőssel, szorítunk neki a drámai pillanataiban. Szerethető, mégis kemény asszony, aki nem hagyja magát a földbe döngölni. Különleges nő, aki ragaszkodik gyermekkori álmához.

A történet lezárása elgondolkoztat: Joy - akinek a neve "örömet" jelent - valóban megtalálta, amire vágyott? Már kicsi korában tudta, hogy nincs szüksége "királyfira" a happy endhez, a boldog befejezés mégis hiányzik.

A sztori sokrétű, szól a küzdelemről, kitartásról, semmiből alapított vállalkozásról, az elveszett álmok megtalálásáról, a női szerepekről és az önmegvalósításról. Családi konfliktusokról, dilemmákról és döntésekről, sikerekről és kudarcokról, az amerikai álomról.

Arról, hogy legalább egy ember legyen, aki hisz bennünk és támogat, aki a fényes és a zord napokon is velünk van, a szavai szárnyakat adnak, így könnyebben hiszünk önmagunkban.

Joy, amerikai életrajzi film, 2015

Halász Kinga
- Budapestimami -

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

A bizonyítvány nem mindig úgy sikerül, ahogy gyermekünk megérdemelné. A Bethesda Gyermekkórház szakemberei összegyűjtöttek néhány mondatot segítségképpen, mit és hogyan mondjunk szülőként, hogy ne romboljunk, hanem építsünk.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére