Jelenlegi hely

Patchwork család

Beküldő lakhelye: Budapest

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre, saját gyermekrajz

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

A szeretet, amit kapok tőlük.

Születése óta nekem egy ajándék a gyermekem, mivel oly sokat küzdöttünk együtt, koraszülött volt. Minden jó rossz cselekedete valami mondó,amiből tovább tudok építeni. Szeretem látni a fejlődését, érezni a szeretetét , látni a kis sikereit és naponta vele örülni. Szeretem figyelni rajta a maga kis egyéniségét ami lassan változik.

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben?

Az, hogy nem, vagy nehezen mesél gyermekem a vele történtekről.

Sok időt és energiát fektetek a gyermek nevelésbe, de valahol mindig kudarcot vallok. Sokszor harapó fogóval kell kiszedni belőle a történteket. Van amikor hetek múlva számol be fontos eseményekről, és addig őrli magát rajta. Sokszor beszélgetés előtt düh kitörések vannak,viták, de azután enyhül. Kiskamaszkor nagyon tapasztalható nála, főleg velem és a testvéreivel szemben is. Nehezen tudja elfogadni, hogy testvére mentálisan beteg, és ő rá más szabályok vonatkoznak. Férjem első házasságából két fia van és az egyik fia mentálisan beteg, kicsi kora óta családunkban nevelkedik, ami sokat segít az állapotán is.

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

A tréningtől valami megoldást remélek, hogy egy olyan oldalról is meg lehet megközelíteni a gyerekeket ami számomra nem ismert, de könnyen elsajátítható, tanulható. Mindenképpen tovább szeretném magam ezen a téren fejleszteni, nyitott vagyok ezen a téren minden megoldásra, mert szerintem számomra,valamelyik helyzetben csak fehér fekete létezik. Fontos hogy gyermekeimmel sokat tudjak beszélni, békességben lenni és inkább humorral kezeljük az akadályokat.. Megtalálni azt a nyelvet, ami kevesebb vitával jár.
Férjem rugalmasan kezeli a dolgokat, sokkal könnyen tud a gyerekekkel a kommunikálni.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mosogatógép tabletta praktika

4+1 házi praktika mosogatógép tablettával

Mit tegyünk, hogy a mosott ruha illatos, a mosógépünk pedig hosszú életű legyen?
Piknik és egyéb receptek a nyári boldogsághoz

Piknik és egyéb receptek a nyári boldogsághoz

Jöhet egy nyári piknik? Piknikezni klassz dolog, olyan, mintha kivinnéd a vacsorát a parkba. Nem kell aggódni a morzsákért, a kézzel evés esetlegessége miatt az etikettért. Valahogy mindenki lazább, jókedvűbb és éhesebb is persze. Játszhattok, dumálhattok, kütyümentesen a zöldben... lehet csajos, romantikus, borozgatós vagy gyerekes, a jó hangulat és élmény garantált!
Ünnepeljük együtt a csokoládé világnapját!

Ünnepeljük együtt a csokoládé világnapját!

A Csokoládé Világnapja (World Chocolate Day) minden évben július 7-én kerül megrendezésre. A csokoládé szeretetére, élvezetére és népszerűsítésére szolgál világszerte.
Piknikre fel! 5+1 tipp a felejthetetlen élményhez

Piknikre fel! 5+1 tipp a felejthetetlen élményhez

A piknik lehetőséget biztosít a családoknak, barátoknak és közösségeknek, hogy összegyűljenek és megerősítsék a kötelékeket. Ez különösen fontos a mai digitális világban, ahol az emberek gyakran kevesebbet töltenek személyes kapcsolatok ápolásával.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére