Jelenlegi hely

Polgár látnivalói

Polgári kistérség 
Hajdúnánási járás 
Megközelíthetősége: M3-as autópályán, valamint a 35-ös főúton.

KÁLVÁRIA DOMB

Polgár, Szabadság u.
Tel.: 52/573-510

A település legrégebbi építménye a központban található dombon álló, barokk stílusú Kálvária kápolna, melyet az 1769-es pusztító járvány után emeltek. A kálvária domb többi együttesét képezi a 12 stáció és a Golgota három keresztje. A stációk fülkéit vasöntvények díszítik, pontosan felidézve a Bibliában leírt jeleneteket. A térben hatásosan elhelyezett állomások az 1769-ben barokk stílusban épült Kálvária-kápolnához vezetnek.

M3 ARCHEOPARK

Polgár, M3-as autópálya polgári leágazása

Az M3-as autópálya polgári leágazásánál, közel 5 hektáros területen található M3 Archeopark az ország első tájtörténeti és régészeti pihenőparkja. Hangulatos történelmi környezetben a vendég igazi időutazásban részesül. A Kárpát-medencében egyedülálló, nádfedeles, sárral tapasztott, sövényfalú újkőkori ház, a temetkezési kunhalom, és a Csörsz árok rekonstrukciós építményei mellett a látogatók megtekinthetik a római őrtornyot, a néprajzi házakat, a jurták rekonstrukciós építményeit, illetve az autópálya-építés során feltárt régészeti leletek hiteles másolatait bemutató kiállítását. 

RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOM

Polgár, Barankovics tér 10.
Tel.: 52/391-037, 30/683-3723 

Az 1852-58 között, Hild József – valószínűleg az egri főszékesegyháznak szánt – terve alapján, késő klasszicista stílusban épített templomot 1858-ban Nagyboldogasszony tiszteletére szentelték fel. A műemlék templom hatalmas méretével, 56 méter magas és 32,5 méter széles tornyával, határozottan vonja magára a látogatók figyelmét. A templom homlokzata nyugodt, aránylag kevés dekoratív elemet hordoz.

POLGÁRI STRANDFÜRDŐ

Polgár, Fürdő utca 2.
Tel.: 52/391-188

A hatalmas, gyönyörű parkban kialakított fürdő hidrogén-karbonátos, fluoridos gyógyvize immunerősítő hatású, ivókúraként javítja a bélműködést, ezen túl pedig kiválóan alkalmas mozgásszervi és nőgyógyászati panaszok enyhítésére. A kondicionáló teremmel is felszerelt fürdőben gyógymasszázsra és szaunázásra is van lehetőség. A fürdő területén található három medencén és a faházas kempingen túl, egy horgászásra is alkalmas csónakázó várja a vendégeket.

 
www.polgar.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

A mélymedencei izomzat. Akinek már van gyermeke, pontosan tudja, milyen változásokat hoz létre a várandósság és a szülés ebben az izomcsoportban. Alaposan kinyújtja, meggyöngíti, néha pedig még egyéb sérülések is keletkeznek rajta. Ennek következtében megjelenhet az inkontinencia, kitágul a hüvely, megsüllyedhet a méh. Fájhat a derekunk is. A jó hír az, hogy tornával szinte teljesen helyrehozható.
Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.
Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

A tavasz első hírnökei, a hóvirág, a krókusz, a tőzike, a nárcisz után előbújtak lila színben pompázó és illatos ibolyák is. Az ibolya azon túl, hogy ehető növény, jótékony hatással van az emberi szervezetre. 

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére