Jelenlegi hely

Őszi séták a Debreceni Állatkertben októberben is

Időpont: 2023. október 7. szombat 17:00-20:00
Helyszín
: Zoo Debrecen

 

A Nagyerdő fái alatt minden évszaknak megvan a maga varázsa, így a hamarosan véget érő fergeteges nyári főszezont követően idén is Őszi Esti Sétára várjuk az állatvilág és az exkluzív élmények iránt érdeklődőket, ezúttal a szeptember 16-i Nemzetközi Vöröspanda-napon és október 7-én az Állatok Világhete alkalmából.

A tökéletes őszi kirándulóidő beköszöntével megrendezett program szeptember 16-i alkalmának fókuszában Maci, Pandita és júniusban született első utódjuk, Mei áll majd, de zoopedagógusok és állatgondozók segítségével többi ázsiai lakónk őszi és esti életével is megismerkedhettek majd, legyen szó a portyájuk közben is megcsodálható nagymacskákról vagy a Gibbonház idén érkezett új jövevényeiről, a krokodilfarkú bütykösgyíkokról és a vietnámi barlangi gekkókról.

Immár sokéves hagyomány, hogy egy teljes héten át ünnepeljük október elején az Állatok Világnapját, most először pedig október 7-én tematikus vezetett séta keretében is bepillantást nyerhettek a nemzetközi fajmegőrzési programok működésébe és a felelős állattartás fontosságába a nálunk élő veszélyeztetett fajok és akár testközelből is megismerhető házikedvencek segítségével.

A páratlan élményben szeptember 16-án, 18:00 és 21:00 között, illetve október 7-én, 17:00 és 20:00 között lehet részetek. Mindkét tematikus sétára 30 db belépő váltható online elővételben 6800 Ft-os egységáron, további 10 db pedig a helyszínen fejenként 7800 Ft-ért. Az egész estés exkluzív programon alkalomhoz illő harapnivaló és frissítő is vár majd benneteket a Samburu panorámateraszon!


Még több családi program érdekelne? Hírlevelünkkel nem maradhatsz le semmiről!

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Válogatott segítség a nehéz napokra – válassz könyvet pszichológusi ajánlással

Válogatott segítség a nehéz napokra – válassz könyvet pszichológusi ajánlással

Egyre többen keresnek kapaszkodót a hétköznapi stressz, a bizonytalanság, a szülői kihívások vagy akár a belső feszültségek feldolgozásához – legyen az egy jó könyv, egy segítő társasjáték, ilyenkor jól jön egy megbízható forrás, ahol valódi szakértelemmel válogatták össze az ajánlatokat. Mostantól ilyen hely a Mindwell Pszichológiai Webshop is.
Fagyi napja: idén se hagyd ki!

Fagyi napja: idén se hagyd ki!

Az Élmény és Szakértelem Alapítvány idén is május 8-án rendezi meg a Magyar Fagylalt Napját. A csatlakozott cukrászdák és fagylaltozók 50%-os akció keretében várják a fagyi szerelmeseit. A kedvezményes fagyiár legalább 4 különböző fagylaltízre és az ezekből vásárolt összes gombócra vonatkozik.
Maxoljuk ki a kávézást!

Maxoljuk ki a kávézást!

Gratulálunk mindenkinek, aki sikeresen teljesítette a nagy húsvéti kihívást: takarítás, sütés-főzés, dekorálás, ajándékvásárlás, bájolgás a rokonokkal. És arra gondoltunk, a tipikus háziasszonynak most pont úgy hiányzik valami jó kis háztartási hack, mint egy nekifutásból hátbavágás. Így a héten arra adunk tippeket, hogyan találhatunk több élvezetet a hétköznapok legegyszerűbb élvezetében: a kávézásban. Mert kávézni jó, pláne, ha valaki szereti.
A digitalizáció változásával az agyunk is jelentősen változott

A digitalizáció változásával az agyunk is jelentősen változott

Nálatok sem csúszik le a kötelező olvasmány, mint kerék az olajos lejtőn? Nem véletlen! Megváltozott a gyerekeink agya a miénkhez képest: nem is egy területen és nem is keveset. Csak az elvárások nem változtak. 

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére