Jelenlegi hely

Egy csipetnyi Erdély – legendák, mesék, ízek világa

Időpont: 2025. október 5. vasárnap 18:00 órakor 
Helyszín: Csokonai Fórum (Debrecen, Csapó u. 30.)

 

Egy csipetnyi Erdély – legendák, mesék, ízek világa - Benedekffy Katalin könyvének zenés bemutatója.

Erdélyiként, székelyként, világot járt énekművészként nagyon fontosak számomra a gyökereim, a kultúrám ápolása és továbbörökítése a következő generációnak.

Az Egy csipetnyi Erdélyt gyerekeknek és családoknak egyaránt ajánlom: azt szeretném, hogy az olvasó belőle, általa az igazi Erdélyt, Székelyföldet ismerje meg, hagyományain, balladáin, versein, mondókáin, kultúráján, semmihez sem hasonlítható jellegzetes ízvilágán keresztül, és nem utolsósorban az ott élő emberek lelkületét érezze a sorok között. Azt az Erdélyt, ahol én is felnőttem, és amely olyan kiváló embereket adott a világnak, mint Benedek Elek, Tamási Áron és nagybátyám, Kányádi Sándor.

 Erdély és Székelyföld hitet és gyökereket adott, Magyarország pedig szárnyakat, hogy megvalósulhassanak az álmaim.

Ingyenes program.


Még több családi program érdekelne? Hírlevelünkkel nem maradhatsz le semmiről!

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.
A szívünk nem felejt - mi se feledkezzünk meg róla!

A szívünk nem felejt - mi se feledkezzünk meg róla!

Szeptember 29-én a világ minden táján a szív egészségére hívják fel a figyelmet. A Szív világnapja jó alkalom arra, hogy megálljunk egy pillanatra, és átgondoljuk: vajon mi mindent tehetünk saját szívünkért és szeretteink szívének egészségéért. A szív nemcsak a test motorja, hanem életünk, energiánk és mindennapi aktivitásunk alapja.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére