Jelenlegi hely

Sánta kacsa, vak tyúk

Időpont: 2025. október 16. csütörtök 18:00 órakor
Helyszín: Vojtina Bábszínház (Debrecen, Kálvin tér 13.)

 

Felnőtteket várnak a Vojtina Bábszínházba! 

Színházi berkekben unos-untalan elhangzik mondat a „báb nem korosztály, hanem műfaj.” Nemcsak gyerekeknek és gyerekekhez szól, hanem utat talál a felnőttekhez is. A Hell Krisztina rendezte Sánta kacsa, vak tyúk című előadás német szerzője, Ulrich Hub mestere az ilyenfajta többrétegűségnek. A felnőttek legalább annyi gondolattal, kérdéssel távozhatnak a színházból, mint a gyerekek, sőt ez esetben némi terápiás utat is bejárhatnak.

Bár a rendezők nem rajonganak érte, már a próbákon fel-feltűntek a vojtinások és figyelték a két teljesen különböző karakterű, humoros csodabogarat: a tartózkodó kacsát és a folyton pörgő, tarka-barka tyúkot: hogyan beszélnek a vágyaikról, a barátságról, a boldogságról vagy épp önmaguk határainak túllépéséről. Miért morfondírozik két ilyen figura arról a boldogságról, aminek nem is biztos, hogy a tudatában vannak?

Felnőtt bábszínház a bábművészet évezredes történetében mindig is létezett, s talán sokakat meglep, de épp a gyerekeknek szóló előadások előtérbe kerülése számít viszonylag új jelenségnek. Ma már számos bábszínház készít felnőtteknek is bábelőadásokat, ebben az évadban komoly lépéseket tesz ebbe az irányba a Vojtina Bábszínház is, de mindezek előtt most egy olyan előadásra invitálja az idősebb korosztályt, amely alapvetően gyerekeknek készült, de tapasztalatuk szerint akár három generáció: nagyszülők, szülők, gyerekek közös elmélyülését és szórakozását szolgálhatja. És valóban: miért ne jöhetnének egy remekül megírt, többrétegű, a felnőtteknek is elgondolkodtató tartalmakkal bíró szöveg bábszínházi adaptációjára felnőttek is?!

 A Vojtina Bábszínház kivételesen esti előadást hirdet, hogy mindenki azzal az útravalóval távozzon a színházból, ami neki fontos, ami épp őhozzá szól.


Még több családi program érdekelne? Hírlevelünkkel nem maradhatsz le semmiről!

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Elfeledettnek hitt betegség okoz súlyos fertőzéseket avagy mit kell tudni a szamárköhögésről

Elfeledettnek hittük, de súlyos fertőzést okoz - Mit kell tudni a szamárköhögésről

Barátságosnak hangzó neve jellegzetes tünetére utal: a beteg erős köhögés közben a szamár hangjára emlékeztető elnyújtott hangot hallat. 1954 óta kötelező ellene a védőoltás. Általában ezzel úgy hisszük, hogy le is tudtuk egy életre. Pedig nem!
5 apró szokás, amitől kiegyensúlyozottabb lesz a családi élet

5 apró szokás, amitől kiegyensúlyozottabb lesz a családi élet

Van, amikor minden egyszerre történik: a gyerekek beszélnek, a táska nincs bepakolva, a vacsora odakozmál, és persze épp akkor csöng a telefon. Ilyenkor a „kiegyensúlyozott családi élet” kifejezés leginkább egy távoli álomnak tűnik. Pedig nem a nagy, drámai változások segítenek, hanem azok az apró szokások, amik csendben, lassan átrendezik a napjainkat.
5 dolog, amit a természet jobban tanít, mint bármelyik iskola

5 dolog, amit a természet jobban tanít, mint bármelyik iskola

Gyerekkorunkban magától értetődő volt, hogy kint játszunk. Faleveleket gyűjtöttünk, kavicsokat raktunk sorba, vagy csak lestük, ahogy a hangyák jönnek-mennek a járdán. Ma sok gyerek idejének nagy része zárt térben telik: iskola, otthon, képernyő.
A női termékenység titkai

A női termékenység titkai

A fogantatás és a születés misztérium. Ma már mintha ezt elfelejtettük volna. Mintha a nők már nem bíznának a testükben és abban, hogy képesek egy gyermeket a világra hozni. Egyre inkább támaszkodnak a külső hatásokra, orvosi segítségre. A külső hatások miatt is, hiszen a társadalom nyomása és a stresszes környezet egyáltalán nem segít a nyugodt gyermekvállalásban.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére