Jelenlegi hely

Past and future séta

Időpont: 2026. május 17., vasárnap 14:30 órakor
Helyszín: Debreceni Egyetem Böszörményi úti campus bejárata (Debrecen, Böszörményi út 138.)

 

Szeretettel várunk minden érdeklődőt a következő Past and future sétára, amelynek témája és helyszíne a Debreceni Egyetem Böszörményi úti campusa!

A séta résztvevői szakértők vezetésével nyerhetnek betekintést a Debreceni Egyetem egyik legnépesebb karának otthont adó campus történetébe és mindennapjaiba. Az érdeklődők a campus területén sétálva sok érdekességet hallhatnak többek között

- a debreceni gazdasági felsőoktatás történetéről,
- a 20. század kiemelkedő debreceni építésze, Mikolás Tibor által tervezett egyetemi épületekről,
- a campus területén található szobrokról és művészeti alkotásokról,
- az idén 10 éves Egyetemi Madárbarát Mintakertről, ami a környezettudatosság és természetszeretet népszerűsítése mellett kiemelt szerepet szán a természetvédelemnek is,
- valamint az Egyetemi Közösségi Kertről, amely alapítása pionír szerepet játszott a város életében.

- A szakvezetést Erdei Nóra idegenvezető és Kövér László egyetemi docens, a Zöld Munkacsoport tagja tartja.

Részvételi feltételek: A részvétel INGYENES, de a korlátozott létszám miatt regisztrációhoz kötött! Jelentkezni az exploredebrecen@gmail.com e-mail címen lehet.

Szeretettel várunk minden érdeklődőt! 

Az esemény nem sajtónyilvános, a programváltozás jogát fenntartjuk!


Még több családi program érdekelne? Hírlevelünkkel nem maradhatsz le semmiről!

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Május 1 - A májusfa ünnepe

Május 1 - A májusfa ünnepe

Falvainkban az elmúlt években újra divatba jött a májusfa állítás. Tudjátok, mit jelnet?
Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

A mélymedencei izomzat. Akinek már van gyermeke, pontosan tudja, milyen változásokat hoz létre a várandósság és a szülés ebben az izomcsoportban. Alaposan kinyújtja, meggyöngíti, néha pedig még egyéb sérülések is keletkeznek rajta. Ennek következtében megjelenhet az inkontinencia, kitágul a hüvely, megsüllyedhet a méh. Fájhat a derekunk is. A jó hír az, hogy tornával szinte teljesen helyrehozható.
Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére