Jelenlegi hely

Szallas.hu: díjazták az év legjobb szálláshelyeit

Kiosztották az Év szállása 2015 verseny díjait: több mint 300 ezer vendégértékelés és 60 ezer szavazat, valamint a szakmai zsűri véleménye alapján az idén a négycsillagos superior Hotel Kapitány Sümeg vehette át az Év Szállásának járó elismerést - közölte a versenyt elindító Szallas.hu portál az MTI-vel csütörtökön.

Az Év turisztikai települése a verseny történetében immár második alkalommal Hajdúszoboszló lett, míg az Év Turisztikai Attrakciója címet a miskolctapolcai Avalon Park nyerte. A Szallas.hu szállásközvetítő portál immár harmadik alkalommal adta át a magyar turizmus legkiemelkedőbb minőségi díjait. A közlemény kiemeli: az idei verseny megmutatta, hogy az évről évre bővülő belföldi turizmus előnyeit azok a szálláshelyek tudják igazán kiélvezni, amelyek programturizmusban és régiófejlesztésben is gondolkodnak. Az Év Szállása fődíjat elnyerő Hotel Kapitány Sümeg a vár üzemeltetésével a térség turisztikai menedzselésében is szerepet vállal, többletbevételt hozva ezzel az egész régiónak. A közleményben Szigetvári József, a Szallas.hu ügyvezetője kifejtette: egy-egy beruházásnál tisztán kirajzolódik a foglalási statisztikákból, hogy az adott fejlesztés hogyan változtatja meg a környékre irányuló turizmust. Az Év Turisztikai Attrakciója címet elnyerő miskolctapolcai Avalon Park például komoly marketingerőt képvisel az egész Bükk környéki régió fellendülésében, a vendégek és a konferenciaszervezők figyelmét is újra ráirányította erre a térségre - tette hozzá.


A kelet-magyarországi térség turisztikai vonzerejét mutatja, hogy 60 ezer közönségszavazat győzteseként Hajdúszoboszló 2013 után ismét elnyerte az Év Turisztikai Települése címet, és a szavazók körében legnépszerűbb 4-5 csillagos szálláshelynek is a Hotel Silver Hajdúszoboszló bizonyult. A szakértő szerint mindez iskolapéldája annak, hogy a városhoz kötődő erős turisztikai marketing rövid és hosszú távon hogyan lesz kifizetődő. A rengeteg fürdővárosi konkurens ellenére Hajdúszoboszló nem veszít lendületéből, évekre visszamenőleg a legnépszerűbb belföldi turisztikai célpont a magyarok körében, Budapesttől való jelentős távolsága ellenére ide érkezik a legtöbb foglalás - tette hozzá Szigetvári József.

Idén a szállásadó seregszemle egyik legerősebb mezőnye az apartman, vendégház kategória volt, melyben a zsűri három szakmai díjat adott át: a rusztikus stílusú mátrakeresztesi Templomvölgy Resortnak, a természet közeli Natura Hill Zebegénynek és az Év Innovatív Szálláshelyének járó különdíjat is elnyerő monoszlói Liszkay Borkúriának. A díjazott szálláshelyek kategóriái jól mutatják a vendégigények átalakulását. Az apartmanok ma már nemcsak az olcsóbb szálláshelyet kereső családok és a hátizsákos turisták célpontjai, hanem az egyedi hangulatra és miliőre vágyóké, akik a 4-5 csillagos szállodákban megszokott kifogástalan színvonalat keresik. Megjelent az újdonságnak számító luxusapartman kategória, és a jó minőséget megfizethető áron kínáló szállások száma is jelentősen megnőtt.


Nemcsak belföldi pihenéskor választják előszeretettel az apartmanokat és panziókat, hanem külföldi szálláshelykereséskor is. A legtöbb és legpozitívabb vendégértékelések alapján megválasztott Év Külföldi Szállása a marosvásárhelyi Pensiunea Doina & Jenő lett.
A Kismama magazin szakmai véleménye alapján a zala megyei 4 csillagos Kolping Hotel Spa & Family Resort kapta az Év Bababarát Szálláshelye elismerést, míg a Femina.hu olvasóinak szavazatai alapján az Év Wellness Szálláshelyének a 4 csillagos Hotel Castello Siklóst választották.

 

Forrás. MTI

Képek csak illusztrációk.

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére