Jelenlegi hely

Még lehet jelentkezni a MOT ösztöndíjára!

Semmiről sem késtél le, ha tanulni szeretnél, de a kiválasztott tanfolyam költségeit nem tudod vállalni: egy hétig még pályázhatsz a Magyar Oktatási Tájékoztató (www.mot.hu) ösztöndíjára. A felnőttképzők tapasztalják, hogy a gazdasági válság erre a területre is hatással van, kevesebben iratkoznak be tanfolyamokra. Ebben a helyzetben kívánt segíteni az oktatási portál azzal, hogy ösztöndíjpályázatot hirdetett, amelyre február 29-ig lehet jelentkezni.

Az ösztöndíjprogram három pályázó számára teszi lehetővé, hogy képezhesse magát. Egy pályázó tanfolyamának díját a mot.hu állja akár 100 000 forint értékben. A kezdeményezéshez az OKTÁV Zrt., valamint a Virág és Juhász Kft. is csatlakozott. A két képző intézmény felajánlotta, hogy egy-egy tanfolyamán térítésmentesen vehet részt egy-egy pályázó. Ők azok közül adják valakinek a teljes tandíjmentességet, akik február 29-ig be is iratkoznak.

Így olyanok is tanulhatnak, akiknek a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben erre anyagi okok miatt nem lenne lehetőségük. Most mindenki végiggondolhatja, milyen tanfolyamra lenne szüksége ahhoz, hogy javítson az életén. Tanulhat új szakmát vagy idegen nyelvet, de akár jogosítványt is szerezhet. Az ösztöndíjprogram meghirdetése óta több százan jelentkeztek, többségük álláskereső vagy kismama, akik egy új szakma megszerzésével szeretnék növelni esélyüket a munkaerőpiacon. A szervezők továbbra is várják a pályázatokat.

A programra a www.tanfolyam-kereso.hu oldalon keresztül lehet jelentkezni. A pályázó az ott található kínálatból kiválaszthatja a neki tetsző tanfolyamot, és ha néhány mondatban megindokolja, hogy számára miért lenne fontos az adott képzés, már küldheti is pályázatát. A jelentkezéseket február 29-ig várja a mot.hu.

Háttérinformáció:
A mot.hu 1998-ban a Magyar Oktatási Tájékoztató című lap mellett jött létre azzal a céllal, hogy könnyebben egymásra találjanak a képzést keresők és a képzést nyújtó intézmények. A MOT Alapítványt éppen azért jegyezték be kiemelten közhasznú alapítványként, mert úgy ítélték meg, hogy hiányzott az az átfogó tájékoztatás, amelyet azóta a mot.hu nyújt.

További információ kérhető:
Bródi Emília PR munkatárs, Szenes Nicolette ügyvezető
pr@mot.hu, 20-340-5212

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére