Jelenlegi hely

Havonta 10 ezer forintot költünk különórákra

A Játéksziget bolthálózatot üzemeltető Formatex felmérése szerint óvodás és kisiskolás gyermekek különóráira a családok nagy része havonta 5-10 000 forint körüli összeget költ. Óvodás korban a családok 80%-a megússza havi tízezer forint alatt a foglalkozásokat, de alsó tagozatban már több mint 40%-nak mélyebben a zsebébe kell nyúlnia, minden tizedik család 20 ezer forintot, a szülők 3,5%-a pedig 30 ezret is kiad.

Óvodás gyermekeiket a legtöbben úszótanfolyamra íratják be, amit a mozgásfejlesztő, a tánc és a nyelvórák követnek a szülők népszerűségi listáján. A válaszadók 4,3%-a úgy gondolja azonban, hogy óvodás korban még semmilyen tanfolyamra nincs szükség, ennél valamivel többen érdeklődnek a harcművészeti, kevesebben pedig a dráma foglalkozások iránt.

A több mint 700 megkérdezett szülő harmada úgy véli, már 4-5 éves korban érdemes tanfolyami keretek között úszni tanítani a kicsiket, 27% 3-4 éves korban, míg közel 20% már csecsemőkorban elkezdené az úszó tanfolyamot, a döntő többség heti két alkalommal.

A szülők 11 százaléka úgy gondolja, hogy a vízhez szoktatást az esti fürdetéskor a fej lelocsolásával kell kezdeni, a válaszadók fele vízben játszással, labdázással javasolja megszerettetni a vizet, 22 % pedig a babaúszásban hisz.

"Az úszás és a víz szeretete az úszásoktatók és a szülők szerint is a vízi játékokkal kezdődik. Nyár elején jelentősen megnő a vízipisztolyok, vízibombák, strandcikkek, labdák, homokozó készletek, kishajók és más vízi játékok forgalma, az összforgalom 2 százalékát is elérheti" – mondta el Borhi János, a Formatex ügyvezető tulajdonosa. "A szünidő kezdetén pedig az utazó játékok népszerűsége is emelkedik, bár ez a játékvásárokon már több mint két évtizede jelen lévő kategória itthon még csak a játékforgalom 0,5%-át teszi ki" – tette hozzá.

Gyerekek különórái

Példaképek: Hosszú Katinka és a férfi vízilabda válogatott

A megkérdezettek 78 %-a úgy véli, hogy azért érdemes úszni, mert egészséges a gerinc és az egész test számára, 48 % gondolja azt, hogy az úszás legnagyobb értéke az, hogy kitartásra tanít, 25 % úgy véli, azért fontos, mert nem terheli meg az ízületeinket és segít koncentrálni.

Arra a kérdésre, hogy van-e a gyerekeknek a magyar vízi sportolók közül példaképe, 16,6 % válaszolta azt, hogy nincs, 43 % Hosszú Katinkára néz fel, közel 30 százalék pedig a férfi vízilabda válogatottat tartja példaképének, akiket Gyurta Dániel, Cseh Laci, Kapás Boglárka, Kenderesi Tamás és Risztov Éva követnek.

A felmérésben résztvevők között a vizes világbajnokság sportágai közül az úszás a legkedveltebb, majd a vízilabda és a szinkronúszás, utána a műugrás és az óriás toronyugrás, végül a nyílt vízi úszás.

Forrás: BrandTrend

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére