Jelenlegi hely

Segítség! Anya elfáradt, hol egy bébicsősz? - Tanácsok szülőknek, ha nincs kire hagyni a gyereket -

Minden szülő életében eljön az a pillanat, amikor mások segítségét kell kérnie, hogy gyermekére vigyázzon. Sok támogatást kaphatunk a nagyszülőktől és a barátoktól, de előfordulhat, hogy kisgyermek-felügyelőre bízzuk a feladatot.

Ahhoz, hogy megfelelő bébiszittert találjunk gyermekeink számára, érdemes tisztában lenni néhány alapvető  játékszabállyal. Az Inter au pair Kft. munkatársai 17 éve állnak a családok és gyermekfelügyelők szolgálatában. Következzenek most Szécsényi Violetta ügyvezető igazgató tanácsai olyan szülőknek, akiknek bébiszitterre van szükségük. 

Milyen feladatokat adhat egy család a gyermekfelügyelőnek?

A bébiszitterek elsősorban gyerekek körüli teendőket, feladatokat látnak el. Például elpakolnak utánuk a nappaliban, a ruhásszekrényeiket rendben tartják, de háztartásbeli teendőik is vannak, mint például reggeli, ebéd vagy vacsorakészítés a gyermekek számára, illetve mosogatás utánuk. 

Milyen feladatokat ne bízzunk a gyermekvigyázóra?

A gyermekfelügyelőre ne bízzunk nagyobb háztartási munkákat, mint például ablaktisztítást, vagy autótakarítást. Végezhet a bébiszitter efféle feladatokat is, de erről külön kell megállapodni, magasabb bérezés ellenében. 

Milyen mértékben fog a csecsemő / gyermek ragaszkodni a bébiszitterhez, nem lesz később hiányérzete, ha a bébiszitter elhagyja a családot?

Általában, ha családtagként kezelik a bébiszittert, akkor a ragaszkodás természetesen kialakul mindenki részéről, de a gyermekek anyukáját, édesapját nem pótolja a felügyelő. 

Nem lesz olyan érzése a gyereknek, hogy anyának és apának nincs ideje rám, ezért kell a bébiszitter?

Nagyon fontos, hogy megfelelően kommunikáljuk a gyermekünk felé, hogy miért is fogadtunk gyermekfelügyelőt. Arra törekedjünk, hogy a gyermekünkben ne alakulhasson ki olyan kép, hogy nincs rá időnk!

Szokott a szülőknek lelkiismeret-furdalásuk lenni, hogy másra kell hagyniuk a gyereket?

Manapság az élethelyzetek többsége megköveteli, hogy a családok gyermekfelügyelőhöz forduljanak. Ez okozhat a kezdetekben lelkiismeret-furdalást, de ahogy telik az idő, egyre jobb érzés lesz megtapasztalnunk, hogy gyermekünk mellett mindig van egy olyan szakember, aki őt személyiségéhez alkalmazkodva fejleszti, felügyeli, tanítja, például tévénézés helyett. 

Jobb –e egy bébiszitter, mint egy nagyszülő?

Nem jelenteném ki, hogy jobb. Ha a nagyszülők messze laknak, vagy egészségügyi állapotuk nem engedi meg, hogy ők vigyázzanak az unokákra, célszerű bébiszitterhez fordulni. A gyermekfelügyelő akár a nagyszülők jelenlétében is, tud teljes mértékben figyelni a gyerekekre. 

Mi alapján válasszon a család bébiszittert?

A legelső szempont, hogy utánajárjunk, a gyermekfelügyelőnek van-e a mi gyermekünkkel egykorú kicsik terén tapasztalata. A második lépés a felügyelő személyiségének feltérképezése, a gyermekfelügyelő megismerése, majd mindent összevetve a kiválasztás. Az Inter Au Pair Kft. 17 éve foglalkozik azzal, hogy az első két lépés terhét levegye a családok válláról. Olyan, szakmailag minősített, előzetesen kiválasztott gyermekfelügyelők önéletrajzát juttatjuk el a családoknak, akiknek a személyisége is ideális lehet a megrendelő számára. Ebben a rendszerben a családok egyetlen feladata, hogy szimpátia alapján válasszanak a már szűrt jelentkezők közül.  

Mi a teendő akkor, ha a gyerekek nem kedvelik a bébiszittert?

Fontos, hogy időt adjunk gyermekünknek és teret a gyermekfelügyelőnek, hogy összeszokjanak. Ez átlagban 2 hetet, de 1 hónapot is igénybe vehet, anélkül, hogy aggódnunk kellene.  Ügynökségünk kizárólag a személyre szabott, családokhoz igazított közvetítésekben hisz. 

Milyen feltételeket érdemes biztosítani a bébiszitternek, hogy jól érezze magát a családnál?

Fontos, hogy a bérezésük megfelelően, feladataikhoz, munkaidejükhöz mérten legyen kalkulálva. Ha bentlakásos bébiszittert fogadunk, biztosítsunk a részére saját szobát, fürdőhelyiséget, illetve teljes ellátást. A bejárós bébiszitterek kérésre visznek magukkal ételt, szendvicset, de a családok többsége felajánlja, hogy velük étkezzenek. A feltételek közé sorolnám a beosztás, feladatkör előre egyeztetését is. A gyermekfelügyelő is akkor érzi jól magát, ha pontosan tudja, hogy mire vállalkozott. Tehát, ha szeretnénk, hogy a gyermekfelügyelő segítsen nekünk a vasalásban, őszintén térjünk ki erre is, mint feladatra. 

Ma Magyarországon mi a divat, a bébiszitterek ott is alszanak a családnál vagy inkább csak alkalmanként járnak hozzájuk?

Egyre nagyobb számban keresnek rajtunk keresztül bentlakásos gyermekfelügyelőt, akik ott alszanak a családnál, de úgy vélem, még mindig a bejárós bébiszitterek vannak többségben. 

Mekkora bért adjon a család a bébiszitternek?

A bérezés függ a gyerekek számától, a feladatkörtől, attól, hogy állandó vagy alkalmi a felügyelet. Az is befolyásolhatja a bérezést, hogy a bébiszitternek kell -e idegen nyelvet használnia, vagy esti felügyeletet vállalnia.  

Hol találhatnak a családok bébiszittert?

Úgy vélem, hogy a gyermekünk védelmében profi ügynökséghez kell fordulni, hogy ne okozzon fejfájást, aggodalmat, hogy egy idegenre hagytuk őt, akiről gyakorlatilag keveset tudunk. Nem éri meg a nap végén kockáztatni. Ügynökségünknél a gyermekfelügyelők 3 hónapos képzésen vesznek részt, és akkor kerülnek kiajánlásra, ha 100%-ban megfelelőnek tartjuk őket erre a feladatra. Személyre szabott referenciát, ajánlást kapnak tőlünk, ahol óvodapedagógus, tanító, dajka végzettségű szakembereink, illetve a vezetőségben dolgozó kollégáink minősítik őket.   

Köszönjük a hasznos tanácsokat!  

Bővebb információ az Inter au pair Kft-ről

Szerző: Szentkuti Anna