Jelenlegi hely

„Ha mindent megtennél, hogy vágyaid megfoganjanak”

A hit nagyon fontos, ne csak akard a gyereket, hanem vágyódj rá. Ez volt Lux Elvira egyik fontos üzenete a gyermeket tervező pároknak. A nemrég elhunyt, mindenki által ismert szexuálpszichológus munkáját a Lux Baba Program keretében tanítványai folytatják. A részletekről Soponyai-Nagy Krisztina pszichológus beszélt a csalad.hu-nak.

Az akarat tudatos dolog, de fontos az érzelmi szintű vágyódás. Ugyanakkor az is gyakran előfordul, hogy miközben valaki sokat vár a gyermekáldásra, túlzottan akarja a babát, így egyre nagyobb lesz a görcs, beszűkül a fókusz, amely pedig éppen a kívánt folyamat ellen hat.

Mikortól mondható problémásnak a termékenység?

Soponyai-Nagy Krisztina: Meddőségről beszélünk orvosi értelemben akkor, ha másfél éves próbálkozás után, rendszeres szexuális élet mellett sem lesz várandós a nő. Sokszor a terméketlenségnek nincs kimutatható szervi oka, de állhat emögött a nők esetében olyan diagnózis, mint az endometriózis vagy a PCO-s, vagy akár a korai menopauza, amikor is a petefészkek idő előtt kimerülnek. A férfiaknál a spermakép elváltozásai is jelzik a problémát. Ezek a tünetek már a lelki gondok vetületei lehetnek. Ha vannak konkrét testi tünetek, akkor célszerűnek tűnik az orvosi beavatkozás… A programunk ilyenkor is segíthet. Nekünk is fontos, hogy szakmailag kompetens és nyitott orvosokhoz irányítsuk azokat, akik – bár a pszichológia módszereit is segítségül hívják – mindenekelőtt az orvostudományban bíznak.

Miért fontos ez a fajta kölcsönös együttműködés?

Sokakat érintő téma a mesterséges megtermékenyítés. Vannak, akik azt várják, hogy az orvos oldja meg helyettük a problémát, mert azt gondolják racionálisnak, kézzel foghatónak. Meggyőződésünk, hogy a megtermékenyüléshez a kedvező testi és lelki feltételek megteremtésén keresztül visz az út. A kiegyensúlyozott pszichés állapot, a lelki egészség és stabilitás nagyban hozzájárulhat a fogamzás sikeréhez. Közös célunk, hogy a gyermekáldás minél több párnak lehessen a megvalósult álma, ezért az orvosi segítséget még hatékonyabbá teheti az általunk nyújtott lelki, pszichológiai támogatás.

Mi pontosan a Lux Baba Program?

A négy hétvégéből álló tanfolyamunk a termékenységet segítő, összetett módszeren alapul. A Lux Baba Program lényege az az integratív technika, amelyben Dr. Lux Elvira adjunktus  klinikai szemlélete és gyakorlata sok más, termékenységet fokozó terápiás módszerrel bővül. A középpontban az a pszichoszomatikus összefüggés áll, hogy az érzések és gondolatok nagyban befolyásolják a test és a hormonális rendszer működését, így segíthetik a szervi funkciók normalizálását.

Hogyan épül fel a kezelés?

A Lux Baba Program keretein belül különböző terápiás formákat ötvözünk. Ez elsősorban a kognitív terápia és viselkedésterápia, a pszichoedukáció, a relaxáció, a hipnoterápia, valamint a mozgásos gyakorlatok, az Aviva-torna. Az egyes módszerek hatékonyságát klinikai és kutatási eredmények is igazolják. A tanfolyam attól is hatékony, hogy a párok együtt dolgozhatnak a probléma feltárásában és megoldásában, valamint, hogy csoportos keretben zajlanak a foglalkozások. Általában 12-16 fős csoportjaink vannak. Az első hétvégén a pszichoszomatikával, a test működésével foglalkozunk, azzal, miként befolyásolhatjuk az érzéseinket, a peteérést és a sperma termelődését. A második alkalom – 2 napon keresztül – a stresszről, a stressz oldásáról szól. Ez azért nagyon fontos, mert nincs is talán olyan ember, akit ez a probléma ne érintene, nemtől, kortól függetlenül, és a stressz erősen befolyásolja a termékenységet. A stressz-kezelési technikák közül mindenki kiválaszthatja a neki szimpatikusat. A párkapcsolat és a szexualitás a harmadik hétvége témája. A negyedik hétvégén a helyes életmódról esik szó.

A szexualitás problémája egy olyan téma, amiről a párok talán csak a közvetlen barátjukkal beszélnek. Itt viszont idegenek ülnek egy csoportban.

Először valóban mindenki szorong attól, hogy csoportba kell menni, és a résztvevők nehéznek képzelik azt a helyzetet, hogy mások előtt a legszemélyesebb problémáikról beszéljenek. De egy-két óra alatt feloldódnak, megnyílnak. A csoportvezető a találkozó elején tisztázza, hogy itt semmi nem kötelező, mindenki csak azt és annyit mond, amennyit jónak lát, kényelmesnek érez.

Mi történik a tanfolyam után?

Fél év múlva újra találkozunk. Vannak, akiknek már ez idő alatt, sőt már a csoport ideje alatt megfogan a babája. Olyan is megesett, hogy elég volt egy terápiás beszélgetés, amely a csoportba való jelentkezésnek feltétele, és néhány hét múlva újságolta a pár, hogy gyermeket várnak. Vannak, akik az egy éves utókövetés alkalmával számolnak be a babavárás örömeiről vagy személyes fejlődésükről. Van még egy utókövetés egy év elteltével is. Akinek szükséges, a csoport után egyéni terápiával segítünk. A pároknak általában sok mindent helyre kell tenniük az életükben, ehhez idő kell. Van, akinek a stresszt kell kezelnie, másnak a munkában kell lassítania, mert az állandó munka miatt nincs idő semmire, nem tudnak egymásra figyelni, elmarad az intimitás. Többen megkeresnek a másodlagos meddőség problémájával. Erről akkor beszélünk, ha a párnak már van gyermeke, de a második, harmadik baba nem fogan meg. Ezt egy nehéz szülés vagy akár az anyai, illetőleg a női szerepben való megingás is okozhatja. Előfordul olyan helyzet is, amikor egy pár feladja a próbálkozást és az örökbe fogadás mellett dönt. Ahogy elindul a folyamat, megszűnik a görcsölés, és legtöbbször spontán összejön a baba…

Hol kereshetik Önöket a témában érintett párok?

Egyelőre csak a fővárosban, de országos hálózatot szeretnénk.

Hány kisbaba született eddig?

A két csoportból eddig négy kisbabánk van.

Mi Dr. Lux Elvira legfontosabb tanítása?

Egy nő anyának születik, ez legyen evidencia. Tudjuk a testi működéseinket, így a termékenységet is befolyásolni. Ezt azonban el kell hinni, hiszen, ahogy Ő mondja: ki miben hisz, abban üdvözül.

Forrás: csalad.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére