Jelenlegi hely

Hírek

Gyerekideg és Kamaszfeszkó a bezártság alatt Hogyan figyelhetünk gyermekeink mentális állapotára?

Gyerekideg és Kamaszfeszkó a bezártság alatt – Hogyan figyelhetünk gyermekeink mentális állapotára?

A téli hónapok végén a bezártság mellett a pandémiás megszorítások a kamaszok életére is jobban rányomják a bélyeget. Különösen a középiskolások vannak most kiélezett helyzetben, hiszen ők az online tanulás hosszú hónapjaival a hátuk mögött...

KórházSuli már Debrecenben is!

KórházSuli már Debrecenben is!

Budapest után Debrecen felé nyit a KórházSuli Alapítvány. Céljuk, hogy önkéntesek bevonásával segítsék a hosszú kórházi kezelésre szoruló gyerekek viszsakerülését, tanulmányi felzárkózását az iskolához.

Sziget-kék és Varázserdő, megújul a Nagyerdő

Sziget-kék és Varázserdő, megújul a Nagyerdő

Pagonyból Sziget-kék, Varázserdő, megújuló Vidámpark.. csak pár kulcsszó az idei év nagy terveiből.

Miért nem vagyunk mi szuperanyuk? - Bebetonozott hagyomány, vagy instant anyaság?

Lányaink védelmében - azaz miért nem vagyunk mi szuperanyuk?

Hogy miért kapjuk sokszor meg a „bezzeg az én időmben, mindig rendben volt a ház, finom főtt étellel az asztalon, pedig még ennyi elektromos csodánk sem volt?”. Hogy a mai lányok miért nincsenek felkészítve az életre? Van erre egy teóriám.

Tippek a gyors ingatlaneladáshoz a fotózástól a hirdetésig

Tippek a gyors ingatlaneladáshoz a fotózástól a hirdetésig

Szeretnéd eladni a lakásod, de nem megy olyan gyorsan mint szeretnéd? Sokan nem gondolják végig, mi lehet az oka. Pedig a válasz gyakran bennünk van.

A tornaszőnyegről a digitális térbe avagy miért jó az online mozgás

A tornaszőnyegről a digitális térbe avagy miért jó az online mozgás

A bezártság és a beszűkült mozgási lehetőségek alaposan átalakították az edzőtermi kínálatot. Gyakorlatilag mindenki az online térben próbál érvényesülni, ami hatalmas választékot eredményezett. Válogatásunkban a kicsiktől a 60+os tornáig, a...

Egy hét, ami az agyunkról szól! – Agykutatás Hete 2021

Egy hét, ami az agyunkról szól – Agykutatás Hete 2021

Hogyan válik valaki függővé? Hogyan alakulnak ki a fóbiák? Stressz válaszok, az érintés ereje, az agymosás társadalmi színterei és más izgalmas témák is lesznek az idei Agykutatás Hetén. Online és ingyenes, minden korosztályt várnak!

Boldog családok szokásai

Boldog családok szokásai

A Házasság hetén fókuszba került a családi/házas-boldogság, amit – mint annyi mindent – megpróbál a korszak, ami ránk köszöntött.

Világraszóló mesék a barátságról – 65 éves a Kisvakond

Világraszóló mesék a barátságról – 65 éves a Kisvakond

100 éve született Zdeněk Miler és idén 65 éves a Kisvakond. Hogyan lett egy propagandafilmnek indult rajzfilmből világsiker? Miért lehet ma is aktuális a történeteinek üzenete? Mit olvassunk tőle, ha az összes Kisvakondot kívülről tudjuk már?...

A társadalombiztosításod rendben van?

A társadalombiztosításod rendben van?

Ugye tudod, hogy 2021. február közepétől nagy változás történt a hazai társadalombiztosítás terén? Kellemetlen meglepetés érhet, ha nem fizeted a járulékot, de megharap egy ismeretlen kutya, előfordulhat, hogy több százezer forintot kell fizetni...

5 lépés gyermekünk sikeres motiválásához - letölthető jutalomtáblával

4 lépés gyermekünk sikeres motiválásához - letölthető jutalomtáblával

Sok szülő panaszkodik arról, hogy úgy érzi, nincs eszköz a kezében, amivel motiválni tudná gyermekét, legyen szó feladat megoldásáról vagy otthoni teendők ellátásáról. Ez az elmúlt időszakban több családban is kicsúcsosodott. Ehhez próbálunk...

Alig egy hónap, és érkeznek az oltási kártyák

Alig egy hónap, és érkeznek az oltási kártyák

Már megjelent a Magyar Közlönyben a koronavírus (Covid-19) elleni védettséget igazoló kártyáról szóló rendelet. Egy hónapon belül megérkeznek az oltási kártyák.

Alkoss a faggyal: jégtorta, jégszívek és mécsesek...

Alkoss a faggyal: jégtorta, jégszívek és mécsesek...

Elő az edényekkel és a vízzel, készíts ezekben az igazán nagy mínuszokban tortát, szíveket vagy mécsestartókat jégből! Nem csak a gyerekek, de romantikus lelkek, dekorőrültek is élvezni fogják a jéggel való alkotást.

Kihívjuk a szülőket! - a biztonságos internethasználat érdekében indított kampányt a rendőrség

Kihívjuk a szülőket! - a biztonságos internethasználat érdekében indított kampányt a rendőrség

Gyermekeink gyakorta otthonosabban mozognak az online térben, mint mi szülők. Februárban minden napra jut egy kérdés, egy téma, amit a szülőknek szóló kihívás alapján teljesíthetünk. Hallgassuk figyelmesen a gyerekeinket, a gondolataikat,...

A Bivaly éve avagy Neked mi a kínai horoszkópod?

A Bivaly éve avagy Neked mi a kínai horoszkópod?

Kezdődik az újabb kínai holdújév, a 2020-as esztendőben sokan megjegyeztük ezt az eseményt. De miért holdújév? Tudtad, hogy a kínaiaknál 5 évszak van? És hogy jön ehhez a patkány, a tigris, a sárkány vagy idén a bivaly? A horoszkóp állatjegyeitől...

Megváltozott a gyermekek gyógytornára történő beutalásának szabályai: a gyermek háziorvosa is adhat beutalót

Jó hír a szülőknek: Megváltozott a gyermekek gyógytornára történő beutalásának szabályai - ezentúl a gyermek háziorvosa is adhat beutalót

A Dévény módszer jótékony hatásást senkinek sem kell bemutatnom, nagyon sikeres és hatékony mozgásterápia ez a babák számára. Gyakorlatilag a baba születése után bármikor el lehet kezdeni, és minél hamarabb kezdik a csecsemők kezelését,  annál...

Kirakatban a kínai holdújév

Kirakatban a kínai holdújév

Tudtad, hogy február 12-én kezdődik a Bivaly éve? Tavaszköszöntő kiállítás a Kínai Holdújév alkalmából a Piac utca 28/C kirakatában, közel a Gambrinus közhöz.

Kimagasló oktatási színvonallal és rengeteg lehetőséggel várja a  felvételizőket a Pécsi Tudományegyetem

Kimagasló oktatási színvonallal és rengeteg lehetőséggel várja a felvételizőket a Pécsi Tudományegyetem

A Pécsi Tudományegyetem 10 kara 21 doktori iskolával, több, mint 300 képzéssel és 17 szakkollégiummal a nemzetközi egyetemek élvonalába tartozik. A PTE azonban többet nyújt, mint a képzések és szolgáltatások összessége. Mi az, amiért mindenki...

Esküvői szokások északtól délig: romantikus kalandozások Európában

Esküvői szokások északtól délig: romantikus kalandozások Európában

Úgy tűnik, az esküvő előtt igencsak babonás egész Európa, elég csak a "valami régi, valami új, kölcsönkért és valami kék" hagyományára gondolnuk. De sok, ennél kevésbé ismert, gyakran megmosolyogtató vagy irigylésre méltó szokás van európaszerte...

Idén digitálisan farsangolunk: Kossuth téri Maskarádé 2021

Idén digitálisan farsangolunk: Kossuth téri Maskarádé 2021

A hagyományos belvárost megtöltő télűző mulatság idén a képernyőn: múltidéző Maskarádé 2021!

MASZKOK IDEJE – Velencei álom kirakatkiállítás

MASZKOK IDEJE – Velencei álom kirakatkiállítás

Aki egyszer is járt Velencében és végigsétált a karneváli hangulatban a Szent Márk téren, az soha nem felejti el az a különleges atmoszférát. Nemes Károlynak sem sikerült, ebből lett már a második kiállítása a Kölcsey Központban. Igaz, most a...

Intimitás? - Most párkapcsolaterősítő táblajátékot nyerhetsz az Imamival!

Intimitás? - Most párkapcsolaterősítő táblajátékot nyerhetsz az Imamival!

Közeledik a Házasság Hete és a Valentin nap, ilyenkor talán többet gondolunk a párkapcsolatunkra, és közös időtöltéssel, apróbb ajándékokkal, gesztusokkal igyekszünk kifejezni, hogy a társunk fontos számunkra.

A jó szülő-gyerek kapcsolat segít az internet veszélyeinek kivédésében

A jó szülő-gyerek kapcsolat segít az internet veszélyeinek kivédésében

Idén február 9-re esik a Biztonságosabb Internet Világnapja: minden 10. gyerek találkozott már magát gyereknek kiadó felnőttel.

Nyári hangulat költözik a Petőfi térre

Nyári hangulat költözik a Petőfi térre

Ha elkészül a tér új arculata, egész évben nyári hangulat lesz a Petőfi téren: tó, terasz, játszótér, kávézó, akár egy balatoni fürdőhely ...

Ezerszer is igen! – Házasság hete 2021

Ezerszer is igen! – Házasság hete 2021

Elavult intézmény vagy a világ legjobb találmánya? Számít az a papír? Mitől működik jól? A Valentin-nap környékén megrendezett Házasság hete színes programjain hiteles példákon keresztül azt mutatják be, hogy...

Oldalak

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére