Jelenlegi hely

A nyálmackó és a blog - Peti apu blogja 3. rész

Hát igen. Ahogy megnézed a képet, a nyálmackó békésen és csendesen figyel téged, megbillenti szemből a jobb fülét, ami a teljes odaadás jele. És figyelmeztet engem: annyit hisztiztem az előző két írásban a munkáról, meg hogy milyen szörnyű nekem, hogy most azt hiszem kell valami pozitívat is írnom a dolgok állásáról.

3 részes bemutatkozó sorozatunk, harmadik részét olvashatod alant.

 

Nos tehát lett kendőnk ...

Egy Amazonas nevű, számomra akkor még ismeretlen cucc. Egy augusztusi napon érkezett, azt hiszem péntek volt. Győrből postázták, talán vaterán szereztük, jó áron jutottunk hozzá. Hosszú és szép, nyári élénkségben pompázott: sárga-narancs-piros. Az eredeti csomagolásban ott volt a használati utasítás, és még poszterek is, hogyan kell megkötni ezt a micsodát. Bár marha jól nézett ki, annyira akkor még nem hozott lázba engem. A képek alapján kijelentettem: "Kötni nem is olyan bonyolult!. S ezt Kata is megerősítette, aki már javában próbálgatta a dolgot, igaz a pocak miatt kicsit már óvatosan.

Hogy eztán 3 hónapra ez is bekerült a gardróbba a többi alig használt cucc közé, annak az volt az oka, hogy megérkezett Matyi baba, és mi baromi lusták voltunk próbálkozni a hordozással. Valahol olvastuk, kis babáknak még nem ajánlott. Megvettük, ott volt, és azt hiszem tudat alatt ezzel le is tudtuk ezt az "álmot".

 

Hordozás kipipálva …

Sajnos sok mindennel voltunk így. Belekezdtünk, megvettük a hozzá szükséges dolgokat, aztán otthagytuk. Azt hiszem a munkát akartuk kispórolni mögüle. De lehet, hogy rögtön akartuk, most azonnal, s mivel megvettük, már nem is volt érdekes számunkra. Lehet ez még gyerekkorra vezethető vissza? Amikor az annyira vágyott játékot megkaptuk, mert másnak is volt, de mégsem váltotta be a hozzá fűzött reményeket? És ment a sarokba?

Azt kell mondjam őszintén: az otthoni munka kitalálásával is így voltam / voltunk. Katit ez annyira nem is érdekelte, érthető módon, hiszen ő minden porcikájával a babára és a baba megszületése utáni időre koncentrált. S bár sokszor voltam rá dühös korábban, hogy nem érdekli a közös a jövőnk (főleg pénzügyi téren).

Mégis most látom csak, mennyi mindent megtervezett, mennyi mindennek a terhét vette és veszi le mind a mai napig vállamról. De amikor a gyerkőc színpadra lép, a férfi picit magára marad, s az így keletkezett űrben csak azt veszi észre, hogy nem figyelnek rá eléggé. S ha nem tudatosít és figyel eléggé, akkor lehetnek hasonló problémái, mint nekem.

 

Megvolt az alap, csak ...

Szóval kitaláltam már korábban, hogy a jól működő dolgokra kéne építeni. Ez elsősorban 2 történet volt: az egyik a családi villanyszerelés, a másik meg a baráti rétes szállítás. Mind a két történet értékesítési részét csináltam online, s mivel ebben voltam sikereim, kézenfekvő volt, hogy ezt kéne folytatni valahogy itthonról.

A réteshez építettem egy frankó oldalt, be is indult, még mindig hozogat ügyfeleket. Csak itt is az a szituáció állt fent, hogy nem volt elég megépíteni, kellett volna vállalnom azt is, hogy kezelem az ügyfeleket. Itt még meg tudtunk állapodni az okleveles Rétesgazdával. Kevesebbet ad, de ő kezel mindenkit, és ezért a kapcsolatok is az övé (s nem biztos, hogy be kell mutatnom mit is jelent a kapcsolati tőke a mai világban!).

De sajnos emiatt itt is fellépett az „abbahagyom effektus”. Hiszen amikor nem vállalsz felellőséget, de elvárod, hogy az emberek azt csinálják, ami neked jó, akkor sokszor csalódsz. És kihátrálsz még jobban az egész mögül.

Ugyanis lesz egy pont a történetben, amikor már nem feltétlen érdeke a másik félnek, hogy minden egyes általad generált érdeklődőt "felhajtson". Mert neki lehet, csak a „gondja van vele”, és még neked is fizetnie kell. Hogy ez az ő szempontjából jó irány-e vagy sem, azt döntsd el Te, de mivel nem vagyunk az ő helyében, ezért megítélni csak engem lehet.

 

Bizony ezt is akkor hagytam abba, amikor a siker már lehet, csak karnyújtásnyira volt …

Ugyanez a helyzet a képen látható "állattal" is. Bár ezt most Kati követte el, de mivel egy család vagyunk, közös az öröm és közös a bánat is. És így közösek a célok, közös az út és közösen nem fejezünk be dolgokat.

A nyálmackó eredetileg horgolt takaró akart lenni. Csak egy ponton a lustaság, és a következő rettenetesen fontos dolog (mint például hordozókendő vásárlás), a hordozás, a mosható pelenkák választása, vagy éppen a szoba és bútorfestés egyszerűen félbehagyatja a munkát, és nem fejezed be.

Aztán egy napon arra eszmélsz, hogy a baba a maci fülét rágcsálja, és az kiválóan teljesít szundikendőként. De kiváltképp marha jól szívja a nyálat! Nem, ekkor azért még nem gondolsz sorozatgyártásra, az csak később jön, hanem egyszerűen örülsz, hogy egy félbehagyott valami funkcionálisan helyet kapott a gyermeked életében és hasznos társsá vált a mindennapokban.

 

Mik nem jutnak eszedbe ott az ágy mellett …

Abban biztosan sokan egyetértünk, hogy nincs annál nagyobb boldogság, mint mikor a gyermeked örül valaminek. És te látod a szemén és a viselkedésén, hogy nagyon-nagyon-nagyon.

Talán ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor gyermekkoromban nagyon vágytam egy új pecabotra. Akkor a 90-es évek közepén az volt itthon a horgászati eszközök csúcsa, bár már viszonylag sokan használták, de vidéki, - jó értelemben vett -, parasztként azért még mindig csillagászati összegekért lehetett hozzájutni egy-egy darabhoz.

Emlékszem, ahogy a Szécsényi-kavicsbányató egyik stégén ültünk hentes barátommal, a másikon meg Bagdal tanár úr (Isten nyugosztalja, rég eltávozott, vajon mi lehet a horgászhelyével?) ezzel a matchbotos technikával. Valami fura úszóval marha messzire dobott, és egymás után húzta ki a szebbnél szebb tenyérnyi és nagyobb keszegeket. Mi suhancok, olyan féltékenyek és egyben szomorúak voltunk. Képzeld el, kijött késő délután, és fél óra alatt több halat fogott, mint mi egész nap hajnal óta!

 

Ezek után nem csoda a vágyódás …

Ezért akartam mindenáron egy ilyen horgászbotot, bár akkor még szégyenlősen senkinek nem beszéltem erről, nem kérdezték meg, mit szeretnék szülinapra, Karácsonyra. Mindig is úgy voltunk vele, hogy ruhát vagy ilyesmit kapni mindig jó, és az kell is. Gondolom sejted már, hogy bizony abban az évben a Karácsonyfa alatt ott figyelt egy ilyen matchbot, nem is akármilyen, hanem DAM márkájú!

Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy a boldogságot nem ott a fa alatt éreztem először, hanem előtte pár nappal, amikor véletlenül megtaláltam beágyazás közben a szüleim felhajtható ágyneműtartójában. Jól el akarták rejteni, de nem gondolhattak rá, hogy én annyira precíz leszek az elpakolásnál, és azért hogy beférjen minden ügyesen, kiszedem a lepedőket és a pokrócokat is.

Azóta is, minden Karácsonykor eszembe jut az a boldog érzés, amit akkor éreztem ott az ágy lábánál, és utána a fa mellett is. Boldogan vettem birtokba az eszközt, ami később hű társam volt számos kalandban, és gondolom most is az, de már hentes barátom oldalán (egy jó időre abbahagytam a horgászatot).

Azt hiszem, valami ilyesmit érezhettünk ott a kiságynál, amikor Matyi a nyálmackót ölelgetve ébredt. Bár azt mondják a szakírók, hogy ezek a cuccok valamiféle anyapótlékok, de mivel a gyerek nem tud még olvasni, nem hiszem, hogy ez nagyon befolyásolta ebben a ténykedésében.

 

Szóval volt már egy Amazonas kendőnk …

November eleje táján eszünkbe jutott, hogy kéne valamit kezdeni vele. Bár hál Istennek a gyerkőc nem volt túl nyűgös már akkor sem, viszont Kati már nagyon elmélyült az „anyagban”. És egyszerűen igényünk volt rá, hogy vigyük magunkkal mosogatni, porszívózni, ne adj Isten dolgozni (fitt labdákon ülünk a gépek előtt, nagyon jól ringat!).

Ki kell viszont mondani: bénák voltunk! Nem volt mit tenni, az Amazonas kendővel elmentünk hordozási tanácsadóhoz. Ezt én magam nagyon elleneztem, mert megint csak pénz-pénz-pénz (úgy tűnik, mintha én valami anyagias köcsög lennék, ami lehet, igaz is, mert amíg nem értem meg, hogy miért kéne pénzt kiadnom, addig nem szívesen költök dolgokra).

 

De ami ott történt, azon magam is meglepődtem …

Akár hiszed, akár nem, vettünk egy másik kendőt! Mert amikor egy Apa látja, hogy a csemetéje mennyire élvezi a helyes kötés okozta „sokkot”, és azt összekombinálja rögtön az „ezentúl nyugi lesz”-szel, akkor már nem sajnál sem pénzt, sem időt, hogy megszerezze, ami kell.

Így lett egy Lanánk. Egy egyszerű, világoskék, apró mintás, egybeszövött, vastagnak mondható „rongydarab”. Minőségibb volt, de nem sokkal drágább. Igazából itt esett le, bizony ez esetben igaz: ami drágább, az jobb. A kendőknél ez így van (néhány túlmisztifikált példány kivételével).

 

Ami ez után következett, kicsit homályos már, mert annyi minden történt …

Egyszóval: beszippantott. Beszippantott a közeg, az emberek hozzáállása és a kötés öröme. Bár még mindig nagyon kezdők voltunk, de a gyerkőc láthatóan nagyon élvezte. Felvettem előre, elaludt. Nyűgös volt, felvettem előre, porszívóztunk, megnyugodott. Elfáradt, felvettem előre, főztünk, megnyugodott.

Azt hiszem ezt olvastuk az élménybeszámolókban is, de hittük is, nem is, ugyanakkor kimondatlanul ezt vártuk mi magunk is. A kezdet nem volt zökkenőmentes, mert nem a megfelelő "alannyal" indultunk, de hál’ Istennek névnapjára valamilyen sugallat hatására egy hordozási tanácsadást kapott Kati. És azt gondoltuk, ha ez nekünk így bejött, ezt másoknak is meg kell mutatnunk!

 

Így született meg a blog ötlete …

Csak aztán arra is gondoltunk, hogy ha már lehet venni ilyen szuper puha kendőket és azok darabkáit, akkor készítsük a nyálmackó kendő részét is abból. Mert ilyen még nincs a piacon. Ahhoz horgolunk egy szuper színben illő fejet a bambuszos fonalból (mivel az nagyon jó nedvszívó), összevarrjuk, és így biztosan keresik majd külföldön (már a kezdeteknél úgy gondoltuk, itthon az ára miatt nem menne).

S mivel hajnalban tudok tanulni marketinget, ezért én azt gondoltam, hogy összekötjük majd a blogot az értékesítéssel is, mert ezt mások is sikeresen csinálják. Egy pici bibi adódott: a blogot magyar közönségnek szántuk magyarul, a nyálmackót meg külföldre angolul.

Nem történt katasztrófa …

De végül abban maradtunk, hogy a blogot tudjuk majd angolul is írni. És addig is, míg megnézzük, hogy az írás rész hogyan működik nekünk - tudunk-e érdekesek lenni - 2-3 db nyálmackót elkészítünk és felteszünk az etsy-re. Megnézzük van-e rá kereslet.

Így egymástól függetlenül futott a két szál. A blognak kicsit élménybeszámolós-fényképes, kicsit terápiás-kiírós jellege lett. Bár féltem, hogy nem lesz miről, de azóta kiderült, sokkal több téma hever lent a porban ezzel az életstílussal kapcsolatban, mint amit fel tudunk dolgozni.

Sajnos a termék nem jött be …

Így kényetlenek voltunk lemondani róla. Kicsit szomorúak vagyunk még most is miatta. Valójában az árral volt kint is probléma, több levelet kaptunk emiatt. De az a gond, hogy a prémium minőségű kendő-darabkák miatt egy szint alá nem tudjuk leengedni az árat.

Így még mindig gazdát keresnek az elkészült példányok. Viszonylag sok „lájkot” kapnak külön kiemelés és hirdetés nélkül is, jól sikerültek és az ötlet is egyedi, de sajnos, mint üzlet, életképtelen.

 

Itt tartunk most …

Kétségbe nem estünk. Hiszen, amikor egy ajtó bezárul, nyílik egy másik. Pontosabban ugyanazt az ajtót az egyik oldalról bezárod, de a másik oldalról nézve kinyitod. A blogot szeretjük írni, tulajdonképpen emiatt lehetünk most itt is.

A továbbiakban célunk nem változik, szeretnék minél többet itthon lenni, itthonról dolgozni. Ennek fényében megvizsgáljuk 1-1 régi tervünket, megvalósítható-e még. És természetesen folyamatosan keressük a lehetőségeket is, ha esetleg tudsz ilyet, ne habozz írni nekünk!


Köszönöm, hogy elolvastad a bemutatkozásunkat, remélem tetszett, és sok örömteli percet szerezhetünk még Neked!

 

Peti és Családja napi (humoros) bejegyzéseit a Facebookon is olvashatjátok: Apaaa Vigyééél

 

szerkesztette: Z.K. Emese - Kecskemétimami