Jelenlegi hely

A kendő story és a hordozás - Peti apu blogja 2. rész

“Peti vagyok, a mamám nagyon szeret. Csak néha rám szól, ezt nem szabad, azt nem szabad. Nini itt egy jó kis kanapé …”

3 részes bemutatkozó sorozatunk, második részét olvashatod alant.

Ott hagytam abba …

Hogy napi 12-15 órát dolgoztam, és már kezdett nagyon elegem lenni abból, hogy bár gyűlik a pénz mint állat, de semmi időm nincs magamra. Nincs időm leülni, átgondolni, mi legyen az, amit itthonról fogok csinálni, bevonva páromat is, hogy ő is részesének érezze magát a család “pénztermelő gépezetének“.

És persze azért, mert elegem volt a gürcölésből. Már annyira vártam a születés napját, hogy végre otthon lehetek majd egész nap, pihenés, nyugalom.

Ahogy azt Móricka elképzeli …

Hát, hogy nem egészen így alakult, az az én hibám, mert amikor még lehetett volna, túlságosan lusta és gyenge voltam ahhoz, hogy ötleteljek, megvalósítsak. Mentségként mindig azt hoztam fel, hogy “van még időm” és “pihenni is kell“.

Amit tudni kell a kifogásokról, az az, hogy hajnalban kelek, réteseket szállítok, utána pedig a családdal villanyt szerelek. Elindulok itthonról hajnali fél 4 felé, és este 6 körül érkezem. S bár tudom, sokszor tűnik úgy a vidám természetünk miatt a kívülállóknak, hogy ez szórakozás, bevallom nem mindig élvezem. Sem a korán kelést, sem a fizikai munkát. De hát ki élvezi azt, ha nem egészen azt csinálja amit szeret?

Félig tele vagy félig üres …

Félig rossz csak a helyzet, mert a korábbi munkáimmal ellentétben a hajnali menetet szeretem, közben tudok tanulni mp3 lejátszóról angolt, szövegírást, marketinget, stb. A villanyszerelés meg családi történet, s bár szó szerint piszkos munka, amit nem nagyon csípek, de apámat és öcsémet nagyon szeretem, így elviselhető. S ami miatt még szerencsés vagyok ebben a dologban, hogy ha kell szabadnap, csak egy szavamba kerül. Ezért írtam, hogy “nem egészen”.

Tudom emiatt most irigyelsz egy kicsit, vagy nagyon, és biztosan igazad is van. De remélem a beleölt munkát és tanulást is irigyled, és még mindig nem ideális állapot ez.

Az első függőágy …

Emlékszem mikor még a szép reményű reklámtárgyas cégnél grafikuskodtam, és napi 8 órával kezdtem. Reggel be, este haza, minimális felelősség, csak a saját munkámért. Fizu jó volt, bár nem verdeste az eget. Viszont itt ismerkedtem meg életem azóta is meghatározó emberkéivel, illetve itt tanultam meg azokat a készségeket, amikből a családi “cégbirodalmat” online felépíthettük.

Hmmm … Mikor ezeket a sorokat írom, már 4 éve ennek, és kedvesemmel már együtt voltunk, el is voltunk jegyezve.

Mi van a függőággyal? …

Azt hiszem szülinapjára vettem neki egy reklámtárgyas függőágyat. Bár lehet nem szülinap volt, hanem csak valami alkalom, mert a szülinapja decemberben van (névnapja is). Mert hát mi a francnak vettem volna ilyet télen? Hacsak nem volt hiperakciós! Itt oldalt láthatod is a képen. Nem volt eget rengető, de a következő év nyarán, amikor az albérletből a párom szüleihez költöztünk, a cseresznye és meggyfa közé kifeszítve kipróbáltuk.

Nem volt egy stabil darab …

Tudod, egyik oldalon fel, a másikon meg azzal a lendülettel le. De annyira bejött a dolog, hogy még azon a karácsonyon megleptük egymást egy családi függőággyal, amihez kifutó modellként jó áron jutottunk hozzá. A sors fintora talán, hogy több mint 2 évet állt a szatyrában, mert nem jutottunk el oda, hogy kipróbáljuk.

Idén sikerült végre esténként kiszabadulni a kertbe, és családügyileg pihenni benne. Látod milyen nagy? Még simán beférne mellénk egy normál felnőtt. És meglepően stabil, pedig a másiknak még merevítő rudai is vannak.

Elkalandoztam …

Bár nem is annyira, hiszen a függőágyhoz kapcsolódóan találkozott Kata először a hordozó kendőkkel. Az a webshop, amelyik az ágyakat árulja, kendőkkel is foglalkozik. És párom első gondolata az volt ezzel kapcsolatban, mikor meglátta a képeken a kendős felkötözött babucikat: “Nekem ilyen kell babakocsi helyett!“.

Mert azt tudni kell, hogy amikor ideköltöztünk és beépítettük a tetőteret, egyáltalán nem gondoltunk a gyerekre, a babakocsira, a közlekedésre. Aztán ahogy a képeket nézegette, bizony rá kellett hogy döbbenjen: “Hogyan viszem le a babakocsit a szűk fordulókban? Hogyan tolom ezeken a vacak járdákon? Hogyan teszem fel a régi Ikarus buszokra?“.

Bizony lényeges kérdések, mert Kata picike, s bár erős mint a bors, de azért a mostani babakocsink nagyobb mint ő! S bár akkor én még ezekről a gondolatokról mit sem tudtam, – lehet említette, sajnos nem emlékszem rá -, azt hiszem a sorsunk már akkor megpecsételődött.

Kicsit később már tervezgettünk …

Mikor 1 évvel a baba születése előtti nyár végén már terveztük a babavállalós életünket, szóba került a kendőtörténet. Akkor még nem értettem és nem is éreztem, hogy mi a francra lesz ez jó, de úgy voltam vele, ha kell, hát kell. Majd lesz valahogy.

Írtunk egy listát a beszerzendő dolgokról, amit kitettünk a hálószoba ajtajára. A kendő nem került rá, bár egyre többet került szóba, egyre többet szörnyülködtem az árakon, de mélyebben tényleg nem érdekelt a téma. Éreztem, hogy igaza lehet, mert a babakocsis érv előtt minduntalan meg kellett hajolnom (nagy kocsi, rossz út).

A célegyenesbe fordulva …

Kata már teljes egészében itthon volt. Még az egyetem tavaszi félévét csinálta pocakkal. Szinte folyamatosan a neten lógott, és állandóan babacuccokat vásárolgatott. Én magam ezt csak hétvégén láttam, de akkor a szememben ez elég súlyos méreteket öltött.

Bár a beszerzendők listája miatt mindenre volt elkülönített pénzünk, de azért a “még ez is kell, az is kell“, “ez is milyen cuki“, még egy body, még egy ruha csomag, “hiszen akciós!“, még egy sapka, kis kesztyű, pici zokni, pénz, pénz, pénz. ÁÁÁáááÁÁÁ!

Tettünk ezekre félre, de amikor egy marha fáradt estén előállt ezzel …

“Ó pasim! Igazán kipróbálhatnánk ezt a kendőzést, amit a múltkor mondtam, nézd, ez a LANA most csak 22 ezer” – mondta nekem azon a hangon, ahogyan csak a nők tudnak, amikor nagyon akarnak valamit.

“Meg a ló…t! Most vettünk bölcsőt 13-ért, előtte ruhákat rendeltél a varrónőtől 10-ért, még előtte szopipárnáért és mackónadrágért rohangáltunk Budaörsre. Tököm kivan!” – keltem ki magamból

Szeretném, ha megértenéd kedves olvasó …

Sokat dolgoztam, hajnalban keltem, szállítottam, villanyt szereltem. Mindezt azért, hogy félre tudjak tenni, mert itthon akartam lenni minél többet minél tovább. Ő meg költi a pénzt! Ez bizony kiverte a biztosítékot nálam.

De amikor lehiggadtam, azt mondtam …

“Ha találsz 10 alatt ilyen izét, nem bánom, vegyük meg.”

“Nem bánnám, ha netezés közben figyelnél, hátha látsz valamit, amivel tudunk itthonról pénzt keresni, és találni is.” – tettem még hozzá.

Hogy hogyan alakult a további sorsunk, mi lett az otthoni munkával és miért van blogunk, azt a 3. részben írom meg Neked.

 

Peti és Családja napi (humoros) bejegyzéseit a Facebookon is olvashatjátok: Apaaa Vigyééél

 

szerkesztette: Z.K. Emese - Kecskemétimami